Élet-Stílus

Lefagyasztva – élethosszig tartó termékenység

KRIO Intézet
KRIO Intézet
A jövőről való felelős gondolkodás mára az egyik legfontosabb eleme lett az életünknek. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy a családalapítás lehetőségét is szeretnénk felelősen megtervezni, kalkulálva a váratlan események bekövetkeztével is.

A KRIO Intézet egyik kiemelt szolgáltatása azon férfiaknak nyújt lehetőséget a későbbi családalapításra, akik szeretnének gondoskodni a jövőbeni gyermekvállalásról, már ma, a lehető legkényelmesebb módon, és a legnagyobb biztonsággal.

Egyszeri befektetés, évtizedeken át tartó biztonság

A spermabankok már egyáltalán nem számítanak újdonságnak. A hímivarsejtek tárolásának ez a módja már bizonyított, és nagyon sok pár életét tette teljessé.  A fejlődő tudomány és technika azonban újabb lépést tett a diszkrétebb és egyszerűbb spermabankolás felé.

A korábbi hagyományos, személyes jelenlétet igénylő mintaadás mellett megjelent világszerte az otthoni mintaadás lehetősége is, amely már Magyarországon is elérhető kizárólag a KRIO Intézet szolgáltatásai között. A Manfinity otthoni mintaadó szett lehetőséget biztosít az otthon történő spermium minta gyűjtésre a hímivarsejtek spermabankban történő korlátlan idejű tárolásához.

KRIO Intézet


Milyen előnyei vannak az otthoni mintaadásnak?

Az otthon nyugalma, a saját környezet, a szabadon megválasztható időpont sokkal jobb minőségű, és nagyobb mennyiségű ivarsejt mintát eredményezhet, amely nagyban megnöveli a jövőbeni gyermekvállalás lehetőségét.

Egyetlen alkalommal adott ondó mintából akár 6 egység is fagyasztható, így – ha a későbbiekben gond adódna a fogantatással akár férfi akár női oldalról – akkor az eltárolt mintával jó eséllyel lehet akár több alkalommal is próbálkozni.

A mintaadásra fel kell készülni ezért az otthoni körülmények sokkal egyszerűbbé és tervezhetőbbé teszik azt, megadva a lehetőséget, hogy saját magunk döntsünk a megfelelő alkalomról.

A mintaadás pontos idejét meg kell előre tervezni. A mintavétel előtt ugyanis három napos teljes szexuális önmegtartóztatásra van szükség. Fontos, hogy a mélyfagyasztásra leadott minta a lehető legtökéletesebb legyen, ezért a három nap pontosan betartandó! Ha nem várjuk meg a három napot, akkor a spermiumok száma kevesebb lehet, ha pedig több nap telik el, akkor a spermiumok mozgékonyságát veszélyeztetjük.

Az ejakulátum mennyisége nem feltétlenül határozza meg a minőségét. Ha a spermiumok száma és mozgékonysága rendben van, a mennyiségtől függetlenül alkalmas lehet a tárolásra és későbbi felhasználásra.

A minta a spermiumok szakszerű feldolgozását követően, cseppfolyós nitrogénben (-196 ℃-on) korlátlan ideig lesz tárolható. A KRIO Intézet immár 25 éve végzi spermiumok mélyfagyasztását és tárolását: az első és egyben a legnagyobb hazai spermabankként jelenleg is több ezer mintát őriznek.

KRIO Intézet


A MANFINITY otthoni mintaadó szett forradalmian új és nagyon egyszerű megoldás

Hogyan is működik?

Az intézet honlapján online szinte egy gombnyomással megrendelhető.

A megrendelés visszaigazolása után, és a szolgáltatás díjának kiegyenlítését követően a futárszolgálat kézbesíti a Manfinity szettet.

Rajtunk múlik, hogy mikor szeretnénk elvégezni a tényleges mintavételt. (Ne feledjük a 3 napos felkészülést!)

Legkésőbb a mintaadást megelőző nap kell megrendelni a minta laboratóriumba történő beszállítását.

A minta beküldését követően 3 nap múlva elektronikus úton kapjuk meg az eredményközlő lapot, amin megtalálható a minta kiértékelése, igény szerint pedig konzultációra is lehetőség van egy szakértő munkatárssal telefonon, vagy akár online is.

A hímivarsejt mintákat az intézet addig tárolja, ameddig igényt tartunk rá!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik