Élet-Stílus

Felismerte magát egy pornóvideóban az aktivista, pedig sosem került intim helyzetbe kamerák előtt

Getty Images
Getty Images
Egy este Kate Isaacs kapott egy értesítést a Twitteren, hogy népszerűvé vált a platformon egy bejegyzés, melyben az ő neve szerepel. Amikor meglátta a posztot, pánikba esett.

Kate Isaacs egy pornóellenes aktivista. A 30 éves brit nő célja nem a pornó teljes betiltása, csupán azt akarja elérni, hogy a törvény szigorúan lépjen fel azokkal szemben, akik a szereplők beleegyezése nélkül tesznek közzé szexuális tartalmakat – például „bosszúpornót” vagy hamisított „deepfake-pornót”.

A „bosszúpornó” két felnőtt ember kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális aktusát mutatja be, vagyis szexuális erőszakról nem beszélhetünk. Mindkét fél tud arról is, hogy felvétel készül: a legtöbb esetben szigorúan saját használatra, nem a nyilvánosság számára. Aztán amikor a pár később szakít, a sértett fél bosszúból azzal alázza meg a másikat, hogy az interneten nyilvánosságra hozza a házi szexvideót.

A deepfake ezzel szemben úgy készül, hogy a szereplőinek fogalmuk sincs róla.

Egy este Kate Isaacs kapott egy értesítést a Twitteren, hogy népszerűvé vált a platformon egy bejegyzés, melyben az ő neve szerepel. Amikor meglátta a posztot, pánikba esett.

A pornó ellen keresztes háborút vívó Kate Isaacs azért akarja betiltatni a pornót, mert fél, hogy a saját felvétele is nyilvánosságra kerülhet

– állt a poszt szövegében. A vád alatt egy videó linkje virított.

Kőkemény pornó volt, Isaacs szerepelt benne, noha sosem került intim helyzetbe kamerák előtt, és sosem találkozott azzal az emberrel, akivel a felvételen szerepelt. Kate Isaacset egy „deepfake” pornóval próbálták lejáratni. Az aktivista a BBC-nek mesélt a történetéről.

Vicces arccseréktől a mocskos fantáziákig

A deepfake mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével manipulál mozgóképeket. Gyökerei fotóapplikációk filterjeiig, illetve a 2010-es évek közepén népszerű „arccserélő” applikációkig nyúlnak vissza. A ma elérhető rendszereknek elég néhány jobb minőségű fotó és videó ahhoz, hogy valaki más arcát szerkesszék egy film vagy videó szereplőjére. Hasonló technológiával cserélik ki például az idős Harrison Fordot egy fiatalabb verziójára a készülő, ötödik Indiana Jones-film nyitójelenetében.

A technológia 2017 körüli felbukkanásakor sokan tartottak attól, hogy a deepfake-et álhírek terjesztésére, politikai célokra használják majd, ám nem ez vált a jellemzővé. A Deeptrace kiberbiztonsági cég adatai szerint a deepfake-tartalmak 96 százaléka pornó.

A deepfake felbukkanásával szinte egyidőben árasztották el a legnagyobb pornómegosztókat a legnépszerűbb filmszínésznők, például Scarlett Johansson, Gal Gadot, Margot Robbie vagy Emma Watson meglepően valósághű kamupornói.

Deepfake azonban nem csak hírességekről készülhet, hanem bárkiről: elég hozzá néhány a Facebookról vagy az Instagramról letöltött fotó és videó.

A brit jogban a bosszúpornó és a deepfake ugyanabba a kategóriába tartozik, vagyis mindegy, hogy valaki valódi vagy hamisított pornófelvételt oszt meg valakiről, ugyanazért, vagyis „beleegyezés nélküli pornóért” kell felelnie. Csakhogy, míg például Skóciában ez minden esetben bűncselekménynek minősül, az Egyesült Királyság más részein csak akkor, ha bizonyítható, hogy az elkövető szándékosan kárt akart okozni az áldozatnak. Mivel ez nehézkes, a deepfake-pornók készítőinek csak ritkán kell jogi következményekkel szembenézniük.

Az egész Egyesült Királyságra érvényes, az online biztonságot garantáló törvény elfogadása évek óta csúszik. A jelenlegi tervek szerint az Ofcom nevű, kommunikációs állami szerv kapna felhatalmazást arra, hogy eljárjon a brit felhasználóknak kárt okozó weboldalak ellen, működjenek bárhol a világon. Hogy a javaslatból mikor lehet törvény, egyelőre nem lehet tudni.

A PornHub-botrány

Kate Isaacs 2019-ben indította el #NotYourPorn elnevezésű kampányát, miután egy barátnőjéről a beleegyezése nélkül került fel szexvideó a legnagyobb pornómegosztóra, a PornHubra, és a brit szabályozás hiányosságai miatt az esetnek nem lett semmiféle következménye a feltöltőre nézve.

Isaacs aktivizmusa vezetett oda, hogy a New York Times 2020 decemberében közölt cikket arról, hogy a PornHubon hemzsegnek az ellenőrizhetetlen felhasználók által feltöltött, nem beleegyezésen alapuló, nemi erőszakot, szexuális zaklatást, kiskorúak molesztálását bemutató videók.

A PornHub azzal védekezett, hogy a pornómegosztón pont olyan szabályok vannak érvényben, mint bármelyik másik közösségi platformon, csakhogy velük szemben kettős mércét alkalmaznak olyanok, akik eltörölnék a pornót a Föld színéről.

A védekezés nem jött be: miután a botrány hatására a Mastercard bejelentette, hogy minden kapcsolatot megszakít a PornHubbal, majd kiderült, hogy a Visa is hasonló lépést fontolgat, a szolgáltató eltávolított az oldalairól minden ellenőrizetlen tartalmat. Ez az PornHubon található összes tartalom túlnyomó többségét jelentette.

Nikolas Kokovlis / NurPhoto / AFP

Paranoia

Bár Kate Isaacsnek soha nem volt célja a pornó teljes betiltása, biztos benne, hogy olyasvalaki készített és osztott meg róla deepfake pornót, akinek ez volt a meggyőződése. Ám ez csak feltételezés, hiszen fogalma sincs róla, ki állhat a hamis videó mögött, ahogy arról sem, hogy hányan nézhették meg, és kik tekinthették azt valósnak.

Kate azt mondja, bár szerinte első pillantásra megállapítható, hogy manipulált felvételről van szó, mégis nagyon aggódott, vajon hányan lehetnek, akik nem veszik észre az árulkodó jeleket.

A Twitter-poszt alatt pillanatok alatt kezdtek el sorjázni az olyan kommentek, amelyekben névtelen idegenek olyasmiket írtak le, hogy követni kellene Kate-et hazáig, megerőszakolni, az egészet filmre venni, aztán a videót feltölteni az internetre. Az aktivista egy ideig próbált nem foglalkozni a gyalázkodókkal, de folyton arra gondolt, hogyan érezhetik magukat a szerettei, ha ilyesmiket olvasnak.

Nem sokkal később egy kommentelő megosztotta Kate munkahelyének és otthonának címét. A nő paranoiássá vált. Elképzelni sem tudta, hogy ki lehet az, aki tudja, hol lakik, és ezt hajlandó megosztani olyanokkal, akik a megerőszakolásáról fantáziálnak.

Lehet, hogy olyasvalaki volt, akit ismerek. Csak arra tudtam gondolni, hogy tényleg bajban vagyok. Ez már nem csak arctalan fröcsögés az interneten, hanem valós, fizikai veszély.

Kate Isaacs kívülről nagyon jól ismerte a helyzetet, amibe került. Korábban sok hozzá hasonló áldozatnak segített, és mindig tudott valami megnyugtatót mondani, tele volt jótanácsokkal. Amikor azonban ő vált áldozattá, lefagyott. Rettegett.

Végül Kate egyik kollégája lépett: jelentette a posztot, a hamis videó linkjét és a gyalázkodó kommenteket a Twitternek. A bejegyzést törölték, de Kate nem nyugodott meg. Szerette volna, ha a hamis pornóvideó örökre eltűnik az internetről. Ha azonban egy videó egyszer felkerül az online térbe, gyakorlatilag lehetetlen megszabadulni tőle.

Pornó rendelésre a kollégáról vagy a szomszédasszonyról

Ahogy az interneten mindennek, a deepfake pornónak is működő feketepiaca van. A vevők és az eladók különböző fórumokon találkoznak. Előbbiek elmondják mit szeretnének, kivel a főszerepben.

A deepfake-gyártót a legritkább esetben érdekli, hogy a nő, akiről pornót hamisít, a megrendelő felesége, szomszédja, kolléganője, esetleg az anyja vagy a lánya.

Mond egy árat, majd – ha az üzlet megköttetett – lépésről lépésre elmondja a vevőnek, milyen nyersanyagokra van szüksége: milyen fotókat, videókat tud használni, milyen kameraszögek működnek legjobban a deepfake elkészítésekor.

A BBC megszólaltatott egy Gorkem álnéven tevékenykedő deepfake-gyártót, aki semmi kivetnivalót sem lát abban, hogy idegen nőkről gyárt hamis pornóvideókat. Szerinte a deepfake hozzásegíti az embereket, hogy olyan szinten éljék ki a fantáziáikat, ahogy arra soha korábban nem volt lehetőségük.

Ő is a saját szórakoztatására kezdett el pornót hamisítani: előszőr hírességekről, celebekről, aztán, amikor ezt megunta, mit sem sejtő ismerősökről, kollégákról, akiknél egyébként nem lett volna esélye.

Az egyikük férjnél volt, a másik komoly kapcsolatban. Bemenni dolgozni, miután deepfake-et készítettem róluk, kicsit furcsa volt, de nem voltam túl ideges. Úgy tettem, mintha semmi sem történt volna, hiszen senki sem sejthetett semmit.

Gorkem hamar rájött, hogy a „hobbijával” pénzt is kereshet, elkezdett megrendelésre dolgozni. A nyersanyag a célszemélyről a leggyakrabban a közösségi portálokról származik, de hamisított már pornót egy felvett munkahelyi Zoom-hívás alapján is.

A deepfake-gyáros elismeri, hogy néhány nőnek okozhat pszichés problémákat, ha megtudja, hogy pornóra hamisították az arcát, de ezt nem tartja túl nagy problémának.

Mondhatják, hogy az nem is én vagyok, ez egy hamisított videó és kész, minden mehet tovább, mintha mi sem történt volna. Nincs olyan morális érv, ami miatt abbahagynám. Amíg pénzt keresek vele, csinálni fogom, ezen nincs mit gondolkodni.

A deepfake-videók minősége változó. A végeredmény függ a nyersanyagtól, a készítő hozzáértésétől és a használt technológia kifinomultságától. Az egyik legnagyobb deepfakepornó-oldal üzemeltetője azonban azt mondja, egyre nehezebb megkülönböztetni a valódi pornót a hamisítványtól. A BBC-nek névtelenül nyilatkozó amerikai férfi weboldalán nagyjából húszezer videó található, amelyek havonta átlagosan 13 millió látogatót vonzanak.

Azt mondja, nála alapszabály, hogy csak ismert nőkről, sztárokról, influenszerekről készített deepfake-videók kerülhetnek fel az oldalra. Úgy gondolja, a közszereplők és az átlagemberek közötti különbségtétel ebben az esetben is érvényes.

Ők tudatosan vállalták, hogy a feláldozzák a privát szférájuk egy részét a hírnevükért cserébe. Hozzá vannak szokva, hogy a sajtóban időnként negatív színben tüntetik fel őket, másképp kezelik az ilyen helyzeteket, mint a hétköznapi emberek. Tőlük nincs szükség hozzájárulásra, hiszen mindenki tudja, hogy a róluk készült pornó csak fantázia, nem valóságos.

Az amerikai férfi azért érzi, hogy ezzel az érveléssel együtt sincs teljesen rendben az, amit csinál. A feleségének például nem árulja el, hogy mivel keresi a pénzét. Tart tőle, hogy a nő esetleg rosszul reagálna, ha megtudná.

Gyerekjáték

Nem is olyan régen még bonyolult volt deepfake-gyártó szoftvert beszerezni, de manapság már bárki letölthet tucatnyi olyan applikációt, amelyek néhány kattintás után egészen elfogadható minőségű deepfake-videót készítenek. Kate Isaacs szerint ez több, mint rémisztő.

Már nem az internet rejtett részén, a darkweben kell keresni ezeket, hanem ott vannak a szemünk előtt, a legnagyobb applikáció-áruházakban, akár gyerekek is letölthetik, és kedvükre használhatják őket.

Az aktivista attól tart, hogy a lassú törvénykezés képtelen lépést tartani a technológia fejlődésével. Három évvel ezelőtt, amikor a brit online biztonságról szóló törvényjavaslat első verziója formálódott, a deepfake-készítés még olyasvalami volt, amihez tudás és szakértelem kellett. Ma elég letölteni hozzá egy applikációt. Félő, hogy mire a törvény hatályba lép, több ponton is elavult lesz már.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Isaacs (@katefisaacs) által megosztott bejegyzés

Gorkem szerint a hozzá hasonló pornóhamisítók egyébként sem tartanak a deepfake kriminalizálásától. Azt mondja, ha úgy látná, hogy a videói alapján bárki felfedhetné a kilétét, meggondolná, hogy más hobbit válasszon magának, de egyelőre tökéletes biztonságban érzi magát.

Az, hogy deepfake-pornót csináltak róla, majd gyalázkodó kommentek között hozták nyilvánosságra az adatait, megviselte Kate Isaacs fizikai és mentális egészségét is. Az aktivista a történtek óta nehezen bízik meg másokban. Úgy gondolja, akik az őt ért támadás mögött állnak, nem csak megalázni akarták, hanem el is akarták hallgattatni. Egy ideig úgy tűnt, sikerrel jártak: Kate kerülte a nyilvánosságot, felfüggesztette a kampányát. Végül azonban úgy döntött, folytatja.

Nem hagyom, hogy ők győzzenek!

Kate folyamatosan igyekszik új fogásokat találni a deepfake-en. Most azokra a techvállalatokra próbál nyomást gyakorolni, amelyek arccserét lehetővé tévő applikációkat gyártanak. Azt szeretné elérni, hogy az összes ilyen szoftverbe építsenek be egy szexualitást felismerő és letiltó védelmet.

Azt mondja, ha ezek a cégek nem hajlandók pénzt, erőforrásokat áldozni arra, hogy a termékeiket ne lehessen szexuális zaklatásra alkalmas tartalmak előállítására használni, akkor bűnrészesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik