Élet-Stílus

Drogot árult, miközben szenvedélybetegeknek tartott tanácsadást

Az Indiana államban élő férfi korábban egy drogkonzultációs központ igazgatója volt.

Az evansville-i rendőrség január 12-én kábítószer-kereskedelem gyanújával letartóztatta Michael Hagedornt, aki korábban egy drogkonzultációs központ igazgatója volt – írja a 14news. A rendőrség szerint az 52 éves férfi, mialatt szenvedélybetegek számára tartott tanácsadást a lakásán, drogot árult klienseinek.

Hagedorn otthonában metamfetamint, marihuánát, fegyvereket, digitális mérleget és egy rejtett szobát találtak, amelyben egy széf és lőszerek voltak – valamint egy füzetet, amiben olyan emberek nevei szerepeltek, akik tartoztak a férfinek, összesen 43 ezer dollárral (közel 16 millió forint).

A füzet alapján több gyanúsított ellen is nyomozást indítottak kábítószer-kereskedelem gyanújával, akiknél később metamfetamint, kokaint, heroint és fentanilt találtak.

Hagedorn egy évvel ezelőtt távozott munkahelyéről, családi okokra hivatkozva. A rendőrség és Jordan Milby, az Evansville-i Drogkonzultációs Központ jelenlegi igazgatója is sajnálatosnak tartják az ügyet, hogy egy olyan férfi ellen indult nyomozás, aki korábban pozitív hatással volt a közösségükre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik