Egyszerre hatalmas balszerencséje és szerencséje is volt egy Manchester körzetében található elektronikai termékeket árusító kisbolt tulajdonosának, akinek csütörtök este az utóbbi időben másodjára hajtott bele egy óvatlan sofőr az üzletébe. Alan Fish ugyanis pár perccel azelőtt távozott az Ashton-under-Lyne városában található, saját magáról elnevezett üzletéből, hogy a baleset megtörtént volna – számolt be a Manchester Evening News.
Tavaly szeptemberben egy másik jármű hajtott bele az ingatlanba, több ezer font értékű kárt okozva, és hónapokra bedeszkázva hagyva az üzlet homlokzatát. A Manchester Evening Newsnak csütörtök este a helyszínen az egyébként az út túloldalán lakó, és a bolt fölötti lakást is bérlő Fish azt mondta:
Éppen öt perccel korábban voltam a boltban, majd hazamentem, otthon pedig a garázsomba – ekkor hallottam ezt a hangos csattanást. Nem tudtam elhinni, hogy megint megtörtént.
Hét hétbe telt, mire Fish megkapta a biztosítótól a kártérítést, és azóta is be volt deszkázva az üzlete, ezért még mindig online kénytelen árulni a portékáit.
A hatóságok tájékoztatása szerint a BMW volánja mögött ülő nőn kívül senki nem sérült meg a balesetben, de a szomszédság lakóit ettől függetlenül megdöbbentette az eset.
„Emlékszem, hogy néhány hónappal ezelőtt egy másik autó ugyanennek az épületnek ütközött. Ma este hallottam egy csattanást, és éreztem a rezgést a házamban, aztán megkérdeztem a férjemet, hogy mi az. Pár perccel később láttuk az összes kék fényt” – emlékezett vissza még aznap este egy környéken élő nő.
Egy másik, gyorshajtók miatt aggódó szomszéd pedig úgy fogalmazott:
Ez az út szörnyű. Az emberek mindig száguldoznak itt, ez egy halálos csapda. Mindig csak idő kérdése volt, hogy mikor történik újabb baleset.