Élet-Stílus

Meghalt a betörő, miközben nemi erőszakot próbált elkövetni

Brazíliában egy meztelen, vérző férfi betört a brit nő házába, akit meg akart erőszakolni, de mielőtt ezt megtehette volna, meghalt. Videó a betörésről.

A brazíliai Salvadorban biztonsági kamerák felvételei rögzítették, ahogyan december 22-én egy félmeztelen férfi a fejével áttöri egy társasház kerítését majd egyik lakásának ablakát, és kiterül a földön.

A Jacques Freitasként azonosított férfi súlyos sérülése és a vérveszteség ellenére feltápászkodott,  levette rövidnadrágját és a lakásban élő brit nő felé sétált, akit megpróbált megerőszakolni. A rémült nő segítségért kiáltott és kimenekült a lakásból, ahová a betörő követte, majd a vérző férfi medence mellett összeesett.

A Dailystar szerint a valószínűleg drogok hatása alatt álló férfi még a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja az esetet, Freitas lakásában állítólag marihuánát, varázsgombát és tablettákat is találtak.

Rita Pires, a társasház közös képviselője a helyi médiának a következőket mondta:

Ez a rettegés éjszakája volt. Még sose láttam ilyet. A férfi még sérülten is képes volt futni. A keze eltört, sántított, remegett, és így is a lány után futott a medencéhez.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

JORNAL CORREIO | BAHIA (@correio24horas) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik