Egy Jónás bibliai történetére emlékeztető eset történt nemrég Ugandában: egy kisgyerek csodával határos módon túlélte, hogy egy víziló bekapta a szájába, majd kiköpte – számolt be a Daily Telegraph.
A kétéves, Paul Iga nevű kisfiú az otthona közelében játszott, több száz méterre az ország nyugati részén található Edward-tó partjától, amikor a víziló a hatalmas állkapcsával elkapta, és le akarta nyelni. Azonban egy férfi közbelépett, és elkezdte kövekkel dobálni az állatot, amire a megrémült víziló kiköpte a szájában lévő kisfiút.
Az állat egyébként úgy kapta be a fiú testét félig, hogy a feje volt benne a legmélyebben a szájában. Miután a víziló a kőzápor hatására megijedt, és elmenekült, a gyermeket kórházba szállították, ahol a sérülései ellátása mellett veszettség ellen is beoltották.
Bár a vízilovak növényevők, nagyon agresszívek tudnak lenni, ha fenyegetve érzik magukat. Közismert, hogy megtámadhatják a csónakokat és kenukat. A brit lap továbbá arra is emlékeztet, hogy évente ötszáz ember hal bele Afrikában a vízilótámadásokba.
A veszélyt érző vízilovak pedig a méretükön és a hosszú fogaikon túl azért is különösen veszélyesek, mert a harapásuk háromszor olyan erős, mint egy oroszláné, és tízszer olyan erős, mint az embereké.