Eric Fougere / VIP Images / Corbis / Getty Images
Élet-Stílus

Fogolyként élt a terminálember, aki hiába szabadult ki, mégis visszament meghalni a reptérre

November közepén érkezett a hír, hogy meghalt Mehran Karimi Nasszeri, korábbi iráni menekült, akit a párizsi Charles de Gaulle reptéren ért a halál. Szívrohamot kapott az egyik terminálban. Nasszeri korábban 18 évig élt a párizsi reptéren, miután elvesztette a menekültstátuszát igazoló dokumentumait, így nem utazhatott sehová – ezt követően az egyes terminál lett az otthona. A sztori nem véletlenül ismerős, Steven Spielberg filmet rendezett belőle Tom Hanks főszereplésével. De milyen mértékig volt valósághű ez a történet?

A 2F terminálban dél körül bekövetkezett haláleset oka szívroham volt

– így fogalmaz a párizsi Charles de Gaulle repülőtér képviseletének novemberi közleménye Mehran Karimi Nasszeri haláláról. „A terminálember” különös élettörténete eljutott Hollywoodig, emlékét pedig őrizni fogják a párizsi reptéren.

Steven Spielberg Terminál című filmje tulajdonképpen Nasszeri életét mutatta be, persze némi filmes túlzással vegyítve. A filmben Tom Hanks egy Viktor Navorski nevű férfit alakított, aki egy fiktív kelet-európai országból, Krakhoziából érkezett a New York-i JFK reptérre, ám miután hazájában forradalom tört ki, papírjai érvénytelenné váltak. Ahogy történtünk eredeti hőse, úgy Hanks karaktere is a reptér foglya lett, hiszen egy nem létező országból származott, nem tudott távozni Amerikából.

DREAMWORKS PICTURES / COLLECTION CHRISTOPHEL / AFP Tom Hanks a 2004-ben készült Terminál című filmben.

A rendező filmje a vígjáték és a dráma mezsgyéjén egyensúlyozott, noha Nasszeri élettörténetének közel sem volt szórakoztató faktora.

A kitoloncolt, akiből senki nem kért

Nasszeri 1945-ben született Iránban iráni apától, brit anyától. 1974-ben Angliában kezdte meg főiskolai tanulmányait, később több interjúban, sőt, még a saját könyvében is azt állította, hogy miután hazatért, 1977-ben kitoloncolták Iránból, mert a londoni diákéveiben részt vett az akkori iráni sah elleni tüntetéseken. A kormány valahogy tudomást szerzett erről, így közölték vele hazatérésekor, hogy nem kérnek belőle többet.

Menekültstátuszért folyamodott több európai országnál, végül Belgiumban telepedhetett le. Vannak hézagok az élettörténetében, de az biztos, hogy édesanyja keresésére indult Nagy-Britanniába, mert úgy vélte, ott megtalálhatja. 1988 augusztusában fel is szállt egy Londonba tartó gépre, ám a párizsi átszálláskor örökre megváltozott az élete:

letelepedési szándékkal indult Londonba, így a belga menekültstátusz érvényét vesztette, hivatalos iratait pedig ellopták tőle az út során.

Nasszeri két szék közt a pad alá zuhant: Belgiumba nem mehetett, brit földre szintén nem, a franciák meg nem akarták csak úgy befogadni iratok hiányában. A reptér lett az új otthona, ami ilyen szempontból senkiföldjének minősült: egy nemzetközi térről beszélünk, az ott tartózkodáshoz nincs szükség papírokra, de távozni onnan mégsem lehet.

Eric Fougere / VIP Images / Corbis / Getty Images Mehran Karimi Nasszeri

Andrew Donkin brit újságíró 2004-ben találkozott Mehrannal, miután egy német – szintén sajtóban dolgozó kollégájától – hallott a férfi történetéről. Összebarátkoztak, és később közösen kiadtak egy könyvet a reptérlakó férfi életéről The Terminal Man címmel. Mehran azért akarta tető alá hozni a könyvet, mert a Terminál filmet sosem láthatta (mozi nincs a párizsi reptéren, vhs-kazettát, dvd-lejátszót senki nem vitt neki), a valós történetét pedig az általa leginkább kedvelt formátumban, egy könyvben szerette volna viszontlátni.

Nem jött rosszul, hogy több mint egy évtizeden át vezetett naplót a reptéren, korábban az üres könyvet egy reptéri orvostól kapta.

A papírspórolás jegyében mindkét oldalra írtam

idézi az iráni férfi szavait a róla írt nekrológjában Donkin. Nasszeri csak Sir Alfrednek hívatta magát. Noha nemesi rangot sohasem kapott, egyszer írt a brüsszeli nagykövetségnek egy levelet, hogy valamilyen formában segítsenek rajta, és a válaszlevél így kezdődött:

„Dear Sir, Alfred”, azaz „Tisztelt Alfred úr” – ez annyira megtetszett neki, hogy innentől fogva Sir Alfredként élte reptéri életét.

Azzal, hogy a terminálban rekedt, Sir Alfred életéből eltűnt a napi rutin, így létrehozott egy újat magának: reggelente – még a reptér zsúfoltsága előtt – bement a mosdóba, megborotválkozott, tisztálkodott, hogy a lehető legjobb arcát mutassa azoknak, akik a reptérre érkeznek. Mindegy, hogy idegenek voltak, Sir Alfred úgy gondolta, méltóságteljesen kell mutatkoznia, ha már ott él. Nagyobb részt mindig a reptéri McDonald’s-ban étkezett (flörtölt a Burger Kinggel is, de egy nap elromlott az olajsütőjük, így Sir Alfred megbízhatatlan cégnek titulálta őket, többet nem is evett náluk), vásárolt egy újságot, majd a reptér életre kelt körülötte. Sokan adtak neki ebédet, utalványokat, pénzt az átutazók közül, így tulajdonképpen adott lett volna a lehetőség, hogy kissé változatosabban étkezzen, de ő ragaszkodott a mekizéshez.

STEPHANE DE SAKUTIN / AFP Mehran Karimi Nasszeri a Párizs-Charles de Gaulle repülőtéren 2004. augusztus 04-én.

Donkin a róla írt nekrológjában kiemeli, Sir Alfred volt az első realityhős, hiszen állandóan „közönség” előtt volt. A reptéri kamerák mindig vették, már csak a műsorvezető és a tapsoló közönség hiányzott. A terminálember kedvenc hobbija az olvasás volt, imádta a világpolitikát, a reptéren vásárolt szótárak segítségével kitűnően megtanult olvasni franciául és németül is.

Nehéz feladat egy reptéren kipihennie magát az embernek: a hangosbemondók hajnali egy és négy között némultak csak el. De akármilyen csend is szállt a reptérre, Sir Alfred szinte sohasem pihenhetett, keresték a társaságát az idegenek, köztük újságírók, akik rövid interjúkat készítettek vele. Donkin úgy emlékszik vissza, egy ilyen beszélgetéskor pont a helyszínen tartózkodott.

Egy újságíró azt mondta Sir Alfrednek, mennyire irigyli a szabadságát, hogy bárcsak ilyen kötöttségek, aggodalom nélkül élhetné ő is az életét. Sir Alfred széttárta a kezét, rámutatott az üres padokra, majd azt mondta: »Sok pad van még itt!«.

A becsekkolás befejeződött

A belga kormány felajánlotta neki 1995-ben, hogy visszatérhet az országba azzal a feltétellel, ha egy szociális munkás gondozásában éli tovább az életét. Sir Alfred ezt elutasította, mert ő Londonba tartott 1988-ban, így hallani sem akart Belgiumról. Egy francia emberjogi ügyvéd sokáig harcolt azért, hogy megfelelő papírjai, lakhatása, normális élete lehessen. 1999-ben majdnem megkapta a menekültügyi papírokat, de ismét megmakacsolta magát (talán épp a mentális leépülés miatt), és nem volt hajlandó szignózni azokat.

MANOOCHER DEGHATI / AFP Nasszeri okmányait mutatja 1999. szeptember 19-én.

A francia kormány lehetőséget adott neki, hogy elhagyja a terminált ideiglenes tartózkodási helyet adva neki, de elutasította, mert iráni állampolgárként nevezték meg a dokumentumokban, amiről hallani sem akart, tekintve, hogy kiutasították onnan korábban. Volt egyéb kikötése is: azt szerette volna, hogy Sir Alfredként szerepeljen ott a neve.

A francia National Public Radio egy cikkében úgy fogalmaz: már a kilencvenes években komoly aggodalmak merültek fel Sir Alfred mentális egészségével kapcsolatban, a reptéri orvosok úgy írták körül állapotát, hogy gyakorlatilag „megkövült” abban a fogságban, amibe a bürokrácia kényszerítette, és hiába az a kevés small talk, amit a reptéren átutazókkal váltott, elmagányosodás fenyegeti.

Utólag nagyon valószínű, hiába volt rá lehetősége, valamifajta ragaszkodás, biztonságérzet miatt már nem is akart távozni a reptérről.

Alain BUU / Gamma-Rapho / Getty Images Mehran Karimi Nasszeri a párzsi repülőtéren 1995-ben.

Sir Alfredtől 2003-ban 300 ezer dollárért vásárolta meg Spielberg a produkciós cégén keresztül a fikciónak valóságos, valóságosnak már-már hihetetlen emberi történetet, hogy feldolgozhassa azt egy filmben. Ebből kasszasiker lett (60 millió dollárból közel 220-at zsebelt be a pénztáraknál), Tom Hanks eszményi alakítása pedig valóban felejthetetlenné tette azt. A sors különös fintora, hogy a terminálember a jogdíjnak számító pénzhez nem férhetett hozzá a reptéren, hiszen nem volt bank, ahol számlát vezethetett volna. Persze, ha a papírokat korábban szignózza, kényelmesen új életet kezdhetett volna bárhol Franciaországban.

De nem tette: a reptér terminálja egyszerre lett a biztonságos otthona és a börtöne.

18 év reptéri lét után Sir Alfredet egészségügyi bántalmak kezdték gyötörni. Mellkasi fertőzésektől szenvedett a nem ideális reptéri levegőtől. A kórházi kezelés után egy reptérhez közeli szállodában helyezték el. Betegeskedése után éveken át egy hajléktalanszállón élt Párizs külvárosában, mígnem idén októberben újra visszatért a De Gaulle reptérre, hogy életvitelszerűen ott tartózkodhasson – de már kevés derűvel, mosollyal az arcán.

A reptéri alkalmazottak szerint soha nem tudta megszokni a kinti létet (gondoljunk bele, kis túlzással friss levegőn is alig tartózkodott húsz év alatt), végül november 12-én a 2F terminálhoz igyekezve szívrohamot kapott. Próbálták megmenteni az életét, de nem sikerült. A közel két évtizedes várakozás után végül nem Londonba távozott, ahogyan azt mindig is szerette volna: története szomorú véget ért, egy valódi emberi tragédiát hátrahagyva az utókornak.

MANOOCHER DEGHATI / AFP

Ajánlott videó