Hajdú Péter nemrégiben Gulyás Mártonnak adott interjút, a PartizánPop vele készült epizódja hétfő este debütál. A műsorvezető többek között egy gyerekkori traumájáról is beszélt az új adásban, ami egy nyári táborban történt vele alig tízéves korában.
Focifanatikus voltam, és jól is fociztam. Az egyik testnevelő tanárunk, aki a mi iskolánkban tanított, de nem engem, volt a bíró az egyik mérkőzésen. Ellenünk fújt, ami miatt persze, gyerekek lévén, elkezdtünk neki beszólogatni, hogy hülye bíró és hasonlók. Kilenc-tíz éves lehettem és persze, nekem volt a legnagyobb szám, engem érintett a legérzékenyebben, hogy elveszítettük a döntőt. Aztán ahogy mentünk be, ez a tanár kirántott a sorból, bevitt a férfi vécébe, majd összevissza vert, de annyira, hogy bepisiltem
– emlékezett vissza a Blikk szemléje szerint Hajdú.
Mint mondta, a történtek után képeslapot küldött az édesanyjának, ezzel kérte meg, hogy jöjjön érte, de mire a lap hazaérkezett, vége lett a tábornak.
Hajdúék végül felmentek a testnevelés tanár lakására, az édesanya ott kérte számon a pedagógust. Utóbbi ekkor állítólag próbálta kisebbíteni a tettét, mondván: „csak“ egy atyai pofon volt, és ha annyira komoly lett volna a verés, az meglátszott volna a gyereken.
Aztán amikor anyukám azzal kezdett fenyegetőzni, hogy feljelentést tesz, akkor ő és a felesége is szinte sírva könyörögtek, hogy ne tegye, mert akkor mi lesz vele és a családjával, a gyerekeivel.
A műsorvezető hozzátette, reméli, az említett testnevelő másokkal nem követte el ugyanazt, amit vele.
Én csak abban bízom, hogy nem csinált soha többé ilyesmit, és az esetemben is csak valami nehézség, lelki probléma vagy hasonló volt a magyarázata a tettének. Bár szerintem nem igazán lehet mivel megmagyarázni egy ilyen cselekedetet. Azt gondolom azonban, hogy sosem késő bocsánatot kérni… én azóta is várok erre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon