2022 novembere előtt két dologra asszociáltam a Totó szó elhangzásakor:
- A gyerekkori becenevemre, amit sosem szerettem, de mivel pár évente mindig előkerül valaki, aki így szólít, megtanultam együtt élni vele, mint egy időszakosan visszatérő krónikus gyulladással.
- Egy sokszor átélt gyerekkori élményre: vasárnap este van, a fürdés után az ágyban hallgatjuk, ahogy Vitár Róbert a Telesportban bemondja a totóeredményeket, Triestina-Catanzaro kettő-nulla, egyes, és a pótmérkőzés iksz, idétlen kuncogás a Campobasso csapatnév elhangzásakor.
2022 novemberében azonban minden megváltozott totóügyileg, miután találkoztam Az Emberrel, aki Magyarországon talán a legtöbbet tud az idén hetvenöt éves játékról és a sportfogadásról. Alább megpróbálom összefoglalni, mi mindent tudtam meg Pálffy László matematikus-játékfejlesztő szakembertől (miközben a budavári városházán megnéztük a jubileum alkalmából bemutatott Totó és Tippmix tematikájú szuper relikvia-gyűjteményét).
Ha nincs totó – nincs olimpia
Korábban fogalmam sem volt például arról, hogy a játék elnevezése valójában egy rövidítésből ered: a Totó (a plakátokon még: TOTO) a totalizatőr (a nyereményalap-felosztás alapú fogadások) szóból származik. A játék története 1947 októberében indult el Magyarországon, azóta kisebb változásokkal, de folyamatosan lehet totózni, mindösszesen nyolc játékhét maradt ki, „amikor ’56-ban az oroszok szétlőtték a várost, a labdarúgást meg a fogadókat”, meséli a játékfejlesztő.
Talán nem mindenki számára ismert az a tény sem, hogy az egyik legsikeresebb magyar olimpiai részvétel is a Totónak köszönhető. Mámoros volt a hangulat, amikor 1946 nyarán kiderült, Magyarország mehet az 1948-as londoni olimpiára. Félő volt ugyanis, hogy nem indulhatunk a játékokon, ahogyan az 1920-as antwerpeni ötkarikás versenyeken sem vehettünk részt „háborút előidéző nemzetként”.
Öröm volt, pénz azonban nem nagyon. Ekkor jött az ötlet, hogy svájci mintára nálunk is beindítják a 12-es formátumú totót, és a fogadásokból származó árbevétel felét az olimpiai felkészülésre, kiutazásra fordítják. Egészen fura újjáépítési hangulat uralkodott az országban 1947-ben, amikor a Totó elindult. Pálffy így jellemzi a soha nem látott együttműködéssel megáldott korszakot:
Nem volt árokásás, nem hergelte senki a fiatalokat az öregek ellen, sem a vidéket a főváros ellen, és meglepően nagy közösségek jöttek létre.
És ezekben a munkahelyi és lakóközösségekben pörgött a totózás is: együtt tippeltek az emberek. Pálffy László szerint a legtöbben azzal a tudattal is játszottak, hogy ha netán veszítenek, akkor is jó célt szolgálnak. „Végül akkora összeg gyűlt össze, hogy kétszer annyi sportolót tudtunk kiutaztatni a játékokra, mint a spanyolok, háromszor annyit, mint a lengyelek. Persze a delegációhoz csapódtak olyan sportvezetők is, akik miatt már a korabeli újságokban is megjelentek kritikus vélemények, melyek szerint »nem azért totóztunk, hogy ők is ebből a pénzből kimenjenek«” – mondja a játéktörténeti szakértő.
Ekkora létszámú csapattal várható is volt, hogy több érmünk lesz, és így is lett: az addigi legsikeresebb játékokon a magyar sportolók összesen – a művészeti versenyekkel együtt – huszonnyolc érmet, tíz arany-, öt ezüst- és tizenhárom bronzérmet szereztek.
Gáláns nyertesek
Nem csak az olimpiai csapatnak összetotózott pénzt fordították nemes célra: a komolyabb nyereményekkel gazdagodó játékosok akkoriban gyakran jótékonykodtak a hazavitt összegből. A játékfejlesztő idézi kedvenc sztoriját:
Egy Horváth István nevű kosárlabdaedző még a kezdetek kezdetén, ’47 végén megnyerte a főnyereményt, a pénz egy részéből csináltatott egy ezüst serleget, és közölte, hogy annak a futballistának adja majd, aki a ’47-48-as bajnokságban a legtöbb gólt rúgja. A serleget kiállították, a lapokban is írtak róla, akár ösztönzést is jelenthetett mindez a focistáknak. Hogy ténylegesen mennyi múlt ezen, nem tudni, de tény, hogy míg a spanyol, olasz, francia bajnokságokban 23-24 góllal lett valaki gólkirály, nálunk abban az idényben 50 gólt lőtt a legjobb csatár. Később a világ is megismerte őt, úgy hívták, Puskás Öcsi.
A jótékonykodás nem volt egyedi eset, és általában nyilvánosságot is kapott: a sajtó beszámolt arról, hogy egy nőkből álló totózócsapat a közelükben található lelencházat támogatta a nyereményből. Egy szerencsés szólónyertes pedig az épp tomboló árvíz elleni munkálatok támogatására küldött ötezer forintot a minisztériumnak – akkoriban az még komoly pénz volt, igaz, a nyertes közel félmilliót nyert a fogadással.
A boldog újjáépítés korszaka nem sokáig tartott, jöttek a kékcédulás választások, majd a Rákosi-korszak – de vajon mennyire fért meg a sportfogadás a szocialista erkölccsel? Pálffy szerint nem volt egyetértés a pártban azzal kapcsolatban, szabad-e olyan tevékenységet legálisan folytatni, ami nem egyértelműsíti: aki többet dolgozik, annak több pénze is lesz. „Nagyon komoly ideológiai vita zajlott arról, mennyire van szüksége az országnak egy olyan játékra, ahol egy átlag munkás egy élet leforgása alatt nem kereshet annyit, mint amit az a szerencsés – akár tizenéves kisfiú, hiszen ekkor még nem volt korhatáros a fogadás –, aki jó helyre rakott 12 darab ikszet”.
Végül meghagyták ezt a lehetőséget a dolgozó népnek, igaz, a Totó mellé kaptak egy kötelező szerencsejátékot is: az ötvenes években elindult a békekölcsön-játék, amit kényszerlottónak is neveztek, mert a dolgozóknak a fizetésük tíz százalékából békekölcsön-sorsjegyeket kellett vásárolniuk.
A munkás, aki fogához nyerte a garast, a duplázó és a forradalmár: legendás nyertesek
A Totó első legnagyobb nyereményét, 101 698 forintot, 1948 januárjában tehette zsebre Monori Lajos gyári munkás – olvasható a Pálffy-kiállítás alkalmából kiadott füzetben. Az addig Kispesten, egy négy (!) négyzetméteres lakásban élő férfi a nyereményről a sajtónak is nyilatkozott: elárulta, hogy a pénzből fogait szeretné rendbe hozatni, feleségével együtt egy élhetőbb lakásba költözni, valamint venni egy tehergépkocsit.
Lajos Kispesten, a Petőfi utca 97. szám alatt lakott feleségével, egy lakásnak nehezen nevezhető, állítólag kétszer két méteres helyiségben. Innen indult dolgozni hajnali öt órakor Kőbányára, a Magnezit Ipari Rt.-hez. A riport a munkahelyén készült vele, miközben főnöke nagylelkűen kiengedte egy rövid beszélgetésre a sárkeverő gép mellől
– olvasható a kiadványban, amelyből az is kiderül, hogy néhány évvel később, 1954-ben egy hajdúböszörményi férfinek egy sorsoláson két telitalálata is lett. A tizenkét mérkőzésből tizenegyre és a pótmérkőzésre biztos tippje volt a fogadónak, azonban a hetedik mérkőzés kimenetelében (Székesfehérvári Építők – Pécsi Dózsa) bizonytalan volt, így arra két szelvényt is feladott. Szerencséjére éppen az a meccs elmaradt, így ifj. Komáromi Márton dupla nyereménnyel térhetett haza.
A játék történelmének legnagyobb nyereményét, 600 ezer forintot a budapesti Illatos úti Hungária Vegyi Művekben targoncavezetőként dolgozó Radspiller Béla vehette át Budapesten, egy más okból nevezetes napon:
A forradalom kitörése előtt néhány órával átvett nyereményről film is készült, Telitalálat címmel. A film szerint a nyertes tartott attól, hogy nyereményét elrabolják, ezért a pénzt elásta egy játszótéren. Az író-rendező szerint Radspiller utána a helyi kocsmában tartotta a vagyont, a pénzhez mégsem nyúlt senki, később az egész család eltűnt. Az Urban Legends nyomozott később az ügyben, Radspiller fia – bár elzárkózott a nyilatkozattól – határozottan cáfolta, hogy édesapja eltűnt volna. És a hatalmas vagyont sem verte el.
A meglepetésfaktor
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nyertesek nem feltétlenül lettek őrülten gazdagok – még a telitalálatos szelvényt produkálók sem. A totó nyereményalap-felosztásos játék, ahol a telitalálatot elérők osztoznak egy nyereménytömegen. Ez – ahogy fentebb is kiderült – olykor elképesztő összeget jelentett, de olyan is előfordult, hogy a nyertesek egyenként hetven forinttal gazdagodtak egy telitalálat után. A szakértőnk feltárja a részleteket is: a Sportfogadás című lap 1955. augusztus 13-ai számában, a hivatalos heti nyeremény-jegyzékében 5 396 darab telitalálatos bruttó nyereménye 87 forint 50 fillér. Az akkori húszszázalékos nyereményilleték levonása után pontosan nettó 70 forint ütötte a győztesek markát (hasonló történetet dolgoz fel a Mese a 12 találatról című film is).
Természetesen megkérdeztük, hogy ez min múlik, a válasz pedig az, hogy sok mindenen: nyilván a fogadásban részt vevők számán is, de ahogy Pálffy László mondja, van, amikor a meccsek miatt szűkül a várható variabilitás lehetősége (például az olasz bajnoki mérkőzéseken ritkább a kettes, azaz a vendégsiker).
A matematikus egy svájci példával illusztrálja a dolgot. Az alpesi országban – ahogy eleinte nálunk is – a postások kezdték terjeszteni a szelvényeket (Magyarországon az első szervező a Posta Takarékpénztár volt), és történt, hogy egy svájci postás noszogatott egy idős nőt, hogy totózzon már egyet, a néni azonban, jelezve, hogy azt sem tudja, mi az a foci, visszautasította. „Majd én segítek magának” – erősködött a postás, és már sorolta is a mérkőzések várható kimenetelét. A nyugdíjas nő ezek után nyert a totón, hosszú évekig senki nem vihetett haza akkora nyereményt, mint ő.
„Ha az ön életét követném, én is hordhatnám az újságokat” – mondta állítólag a néni.
„Tehát amikor olyan meglepetés születik, amire senki nem számít, óriási összeg lehet a nyeremény” – mondja Pálffy László, aki azt is elmondta, hogy ilyesmi persze nagyon ritkán adódik. A svájci esetnél ráadásul a néni volt az egyedüli nyertes. A játékfejlesztő azt mondja, a nyereményalap-elosztásos játékoknak épp ez az egyik problémája: egy ilyen nyerés sokakban kétkedést generál, mert nem tudható előre, mennyi lesz a nyeremény.
Út a Tippmixig
Pálffy László annak idején levelezett a játékelmélet első Nobel-díjasával, Harsányi Jánossal, akinek konkrét ötletei voltak, hogyan lehetne megreformálni a sportfogadást, hogy ne merüljenek fel a fentebb említett kételyek az emberekben (és akkor még a Totó bundabotrányairól nem is beszéltünk), és felvetette, hogy olyan játékot kellene csinálni, ahol a tippelő pontosan tudja, mennyit fog nyerni, ha mindent eltalál.
Levél levelet követett, majd Pálffy – aki akkor épp a Kenó fejlesztésén dolgozott mint matematikus – Ausztráliában járt egy kongresszuson, és egy közösen elköltött vacsora közben sokat beszélgetett a szintén a szigetországban tartózkodó Harsányival, ahol a játéktudós által elmondottak annyira megerősítették Pálffy Lászlóban az újítás szükségességét, hogy két és fél év múlva a javaslata alapján Magyarországon bevezették az általa fejlesztett Tippmixet (és ha már itt tartunk: idén nemcsak a Totó jubilál – a Tippmix pont 25 évvel ezelőtt, 1997 november végén indult el).
Ez az a játék, ahol pontosan tudod, hogy ha 200 forintot teszel arra, hogy Messi az első félidőben három gólt rúg, akkor annak egy a tízezer az esélye, és ha tényleg így történik, megkapod érte a kétmillió forintot
– mondja a matematikus, kiemelve, hogy ha valaki nézi is a meccset, és az első félidőben Messi már rúgott kettőt, de még van tíz perc hátra, még izgulhat (mármint a tippmixelő). Ezért is vetette fel annak idején Pálffy László a „Ne nézze tétlenül” szlogent.
A játék fejlesztője szerint azzal, hogy most már az élő sportfogadásnak köszönhetően menet közben is reagálhatunk (például ha látjuk, hogy nem fogunk nyerni, dupla akkora tétet teszünk valami másra), sokkal könnyebb „elszállni”. Ilyenkor van az, hogy valaki bődületes mennyiségű pénzt rak bele a rendszerbe, gyakran többet, mint amennyi pénze van valójában. Igen, itt jön elő a függőség, a családokat tönkretevő szerencsejáték-mánia.
Nemrég a Kék Fényben elhangzottak egy kutatás adatai, amelyek szerint a magyarországi börtönökben fogva tartottak tíz százaléka szerencsejáték-tevékenységhez köthető okokból van rács mögött
– mondja a játéktörténeti szakértő, és közben már rá is tér a követendő modellre, az észak-európai országokban bevált rendszert dicséri: Norvégiában például szükséges a fogadáshoz egy kártya, csak a regisztrált játékosok játszhatnak, sok feltételnek kell eleget tenniük. „Ha valaki például már harmadszorra akarná duplázni a tétet, lehet, hogy nem tudja megtenni, mert előtte be kellett állítania a költési limiteket. Ezt nagyon elegánsan csinálják, nem akarják a forgalmat azzal növelni, hogy esetleg szenvedélybetegséget generál.”
Úgy fest, valaki rosszul tippelt
Persze nem mindenkinek a pénzről szólnak ezek a játékok, szakértőnk legalábbis azt meséli, régebben a totózásnak komoly társaság-összetartó ereje volt. Annak idején, amikor Pálffy különböző televíziós játékokat fejlesztett – olyanokat, mint a Rejtélyes randevú vagy az Endrei Judit vezette Gólyahír – megismert totózó közösségeket, akik hétről-hétre együtt játszottak, és a közös játék egészen különleges társasági életet alapozott meg.
„Volt egy csapat, heten voltak, és aki a legrosszabbul tippelt egy adott héten, annak különböző feladatokat kellett teljesítenie. A Nemzeti Múzeum mellett egy kis kocsmában jöttek össze hetente, és átbeszélték a történteket. Amikor ott jártam, épp a szobafestő panaszkodott, hogy már hónapok óta ő a legbalszerencsésebb, ezért a társaság egyik tagjánál konyhát kellett festenie, a másiknál vécét, a harmadiknak a nyaralóját mázolhatta – most már kezd belefáradni. De amikor épp a nyelvtanár tippjei voltak a legrosszabbak, büntetésből tanítania kellett a másik gyerekét – a totó tehát egyfajta szolgáltatás-közösséget hozott létre.”
Pálffy szerint, ha nem is hasonló elvvel és szellemiséggel, de a mai napig működnek totózó közösségek – és nem is csak totózók: a foci vb például tipikusan olyan esemény, amely összehozza a hobbitippelőket. Talán nem is annyira meglepő, hogy a játékfejlesztő a braziloknak szurkol:
Szeretem azt a fajta játékosságot, ami bennük van. Ha már a magyarok nincsenek a vb-n, olyannak szurkolok, akinek legalább szórakoztató a játéka – és ők valóban játszanak.”
