Élet-Stílus

Csősz Boglárka: Sokat dolgoztam azért, hogy ne csak egy szőke nőként lássanak

TV2
TV2
Annak idején a férje segítsége nélkül is jól működő kapcsolatrendszereket sikerült kialakítania.

Csősz Boglárka ma Bartha Sylvia vendége volt a Mokkában, ahol arról mesélt, hogyan éli az életét a válása után. Csősz és török származású férje, Burak Talu a nyáron váltak el, ám a szakításuk után is barátok maradtak, az üzleti életben pedig továbbra is együtt dolgoznak.

Csősz Boglárkát a 2000-es évek elején az Apám beájulna című filmben ismerte meg az ország, néhány évvel ezelőtt pedig szerepelt a Feleségek luxuskivitelben nevű realityben is. Mostanra úgy érzi, sikerült kitörnie ezekből a skatulyákból.

Sokat dolgoztam azért, hogy ne csak egy szőke nőként lássanak, vagy egy Barbie-ként. Szerintem elég sokat bizonyítottam azóta, nemcsak azzal, hogy ilyen a külsőm, hanem azzal is, hogy mikkel foglalkozom. Hiszen azért mégiscsak az üzleti élet az, ami nagyrészt az életemet kiteszi

– magyarázta az üzletasszony.

Csősz jelenleg filmet készít, amiben producerként és színésznőként is dolgozik, emellett orvostechnikai eszközgyártással foglalkozik és belső építészként szállodákat is dekorál. Törökországban is tevékenykedik, hiszen mint mondja, annak idején a férje közbejárása nélkül is sikerült karriert építenie külföldön.

Én megvalósítottam önmagam ott kint is, mint egy egyén, tehát nem kifejezetten kellett a férjemre támaszkodnom ilyen szempontból, hanem építettem egy saját karriert magamnak ott is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik