Mayara Lopes rendszeresen hatszámjegyű bevételre tesz szert OnlyFans-re feltöltött felnőtt tartalmaival, de azt állítja, hogy a szexmunkával járó stigmák miatt inkább nem vesz részt tinédzser fia iskolai programjain, mert szeretné elkerülni a pletykás szülőket.
A 35 éves anya – akivel a Daily Star című brit bulvárlap közölt egy exkluzív interjút – még 2013-ban költözött egy Jacareí nevű brazil kisvárosból Floridába a jobb élet reményében, ahol először takarítónőként dolgozott.
Most 15 éves fia – aki miatt az egészet csinálja – ekkor még nem tarthatott vele, mert nem volt pénzük két repülőjegyre. De idővel a napi három luxusingatlan kitakarításától odáig jutott, hogy saját takarítócéget alapított, így természetesen a fiú is az Egyesült Államokba költözhetett.
A fiam az oka annak, hogy olyan keményen dolgozom. Egyedülálló anya vagyok, és nincs senki, akire támaszkodhatnék, de az OnlyFans lehetővé teszi számomra, hogy jó oktatást engedjek meg neki, és lehetővé teszi azt is, hogy mindig otthon legyek vele.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lopes azt is elmesélte, hogy cserébe nem hagyja a fiát közösségimédia-platformokat használni, valamint nem látogat olyan iskolai programokat, melyeken a szülők is részt vehetnek – ami egyébként azért nem olyan bonyolult, mert Lopes szerint a fia nem rajong a sportokért, így például nem tagja egyik iskolai csapatnak sem.
„Kerülöm a fiam iskolai tevékenységeit, hogy a szülők ne ássanak elő információkat rólam, és ne tudják meg, hogy pornóból élek” – foglalta össze a modell, a szexmunkával járó diszkriminációról pedig általánosságban azt is elmondta, hogy már rengetegszer találkozott vele.
„Próbáltam egy influenszer-ügynökségnél dolgozni, de a tartalmaim miatt nagyon furcsán viselkedtek, amikor bevontak az eseményekbe. Megkértek, hogy ne említsem az OnlyFans-t és hasonlók” – hozott fel egy konkrét példát, majd egy újabbat:
„Emellett az utolsó párkapcsolatom is lélekromboló volt. Amikor hallottam, hogy az exem azt mondta, nem akarja, hogy a családja tudjon rólam, mert pornózom. Ez egy nagyon személyes típusú diszkrimináció, de a legbántóbb benne, hogy olyan emberektől jön, akiket szeretsz.”
Mayara Lopes ugyanakkor elégedett a jelenlegi életével, mivel nem kell a számlák miatt aggódnia, és még a fiának is meg tud adni mindent, például egy jó magániskolába járatja.