Élet-Stílus

A nap, amikor legyőzte a brit miniszterelnököt egy fejessaláta

Élőben lehetett végigkövetni, hogy Liz Truss bírja tovább a brit kormány élén vagy a zöldség. A fejessaláta végül megsemmisítő vereséget mért a volt kormányfőre.

Liz Truss elbukta a versenyt a fejessalátával szemben, nem tudott annyi időt kihúzni miniszterelnökként, mint ameddig elfonnyad a zöldség.

Liz Trusst szeptember 5-én választották meg kormányfőnek Nagy-Britanniában, a Konzervatív Párt új vezetőjét még II. Erzsébet kérte fel kormányalakításra. A miniszterelnöki időszaka finoman szólva sem volt tökéletes. A britek sem voltak vele elégedettek, a napokban már mindössze 10 százalékuk gondolta úgy, hogy a Trussnak hivatalban kellene maradnia. A többi között azért, mert a kormány által benyújtott adócsökkentési program miatt drasztikusan bezuhant a font árfolyama.

Kapcsolódó
Ennél rosszabbul nehezen kezdődhetne egy miniszterelnökség
A hat hete hivatalban levő Liz Truss tevékenységével mindössze a brit választók 10 százaléka elégedett.

A picivel több, mint egy hónapos időszak megihlette az Economistot is, a brit lap a héten jelentetett meg egy cikket egy sajátos matekpéldával. Azt írták, hogy, ha a Truss kinevezésétől a font bedőléséig terjedő időből levonjunk a II. Erzsébet halála miatti gyásznapokat, akkor pont egy saláta élettartamát kapjuk meg.

A Daily Star pedig erre még egy élő streamet is indított, ahol azt lehetett végigkövetni, hogy a brit miniszterelnök bírja-e tovább hivatalban vagy a zöldség épségben.

A választ ma tudtuk meg, amikor Truss lemondott, a Daily Star pedig kihirdette győztesnek a salátát.

A lap YouTube-csatornáján azóta elég nagy lett a buli, a saláta többek között különböző ska-számokkal vagy a Kool & The Gang Celebration című számával ünnepli a dicsőséget, ami régóta érett már egy fejessalátának. A kommentelők is aktívabbak lettek, Truss veresége óta özönlenek a hozzászólások a stream mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik