Élet-Stílus

Matthew Perry 49 évesen hetekig küzdött az életéért, mert a gyógyszerfüggősége miatt kirepedt a vastagbele

Jason Kempin / Getty Images
Jason Kempin / Getty Images
A családjának azt mondták, két százalék esélye van a túlélésre.

Matthew Perry memoárja november elején debütál, néhány részletet viszont nemrég a People magazinnal is megosztott. A színész elmondta, hogy hosszú éveken át küzdött alkohol -és gyógyszerfüggőséggel, kis híján bele is halt addikciójába.

A legerősebb fájdalomcsillapítók egyikét szedte, és olyan sokat fogyasztott a szerből, hogy 49 éves korában kirepedt a vastagbele. Két hétig kómában volt, öt hónapon át pedig kórházban kezelték. Kilenc hónapig kolosztómiás zacskót is használnia kellett.

Az orvosok azt mondták a családomnak, hogy két százalék az esélye annak, hogy életben maradok

– emlékezett vissza, hozzátéve: ekkor ECMO-gépre is felkerült, amire kritikus állapotú, végstádiumú szívbetegeket szoktak kötni.

A színész ma már egészséges, amiért nagyon hálás a Jóbarátok stábjának is, akik megértéssel és türelemmel segítették az útján. Mint mondja, meglehetősen sok sötét titkot árul majd el könyvében az életéről, az írást viszont egyúttal reményteli történetnek is nevezte, hiszen túlélőként lehetősége nyílt rá, hogy papírra vesse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik