Élet-Stílus

„Nevetséges, hogy ennyit keresek” – fakadt ki az évi 38 millió dollárt kereső youtuber

Markiplier / YouTube
Markiplier / YouTube

Mark Fischbach, művésznevén Markiplier neve a legtöbbeknek idehaza nem mondhat sokat, nem úgy a tengerentúlon. A 33 éves férfi főállású youtuber, reakció videókat, az élete apró mozzanatait osztja meg a felületen követőivel, nem kevesebb mint 33,8 millió emberrel. Ez már önmagában is durva adat, az meg főleg, hogy gyakorlatilag olyan, mintha az összes követője adna Fischbachnak kicsivel több mint egy dollárt évente, tekintve, hogy a hivatalos források és saját bevallása szerint is a videós éves bevétele 38 millió dollárra, átszámítva 15,9 milliárd forintra rúg.

Erről a hihetetlen összegről kérdezte őt egy másik híres-hírhedt youtuber, Logan Paul az Impaulsive című podcastjában, ahol Fischbach meg sem próbálta tagadni, milyen őrült helyzetről van szó.

Istentelenül sok pénzt keresek, és ez nem igazságos

– szögezte le rögtön a Ladbible kivonata szerint, majd azt mondta, teljesen nyitott rá, hogy erről a témáról beszéljen, képmutatásnak érezné, ha kerülné a témát.

A videós szerint a rendszer átverése az, hogy az ő tartalmai ennyit érnek, ennyit tud velük keresni, még úgy is, hogy ő egyébként pontosan ezt akarja csinálni: tartalmat készíteni és megosztani azt a követőivel. Meg persze vannak olyan igényei, hogy legyen mit ennie és legyen fedél a feje fölött.

A kérdésre, hogy a többi pénzzel mit csinál, azt mondta, igyekszik segíteni rászorulóknak, illetve folyamatosan befektet a barátai ötleteibe, remélve, hogy tudja őket támogatni abban, hogy ők is megtalálják a saját útjukat és saját elképzeléseik mentén legyenek sikeresek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik