Élet-Stílus

Rossz gyereket vitt el a bölcsődéből, rendőrségi kihallgatás és kirúgások lett a vége

Egy ismerősét gondolta kisegíteni azzal, hogy elmegy a gyerekéért a bölcsödébe.

Egy amerikai nő, Brianna egy rémálomszerű történetét osztotta meg pár évvel ezelőttről a TikTokján.

Az ismerősnek dolgoznia kellett, nem tudott elmenni a gyerekért, ezért felajánlotta Brianna, elmegy érte és vigyáz rá, míg nem végez az anya. Igaz, még sose találkozott a gyerekkel, de gondolta, ennyit megtehet az ismerőséért.

Bement a bölcsődébe elmondta a nevét és a gyerekét. Megmondták neki, melyik szobába kell mennie, ő el is ment egyhez, ami a leírásnak megfelelt, elmondta újra a gyerek nevét. Oda is vitték neki, majd elmentek.

20 percet autóztak az ismerős házához, majd elkezdett rágcsálnivalót készíteni a gyereknek és az idősebb testvéreinek.

A gyerekek az ennivaló hallatára kijöttek a szobából, majd azt mondták:

Ő nem a mi tesónk.

Ránézett a telefonjára, és akkor már egy rakás üzenet várta az ismerősétől, amiben arról ír, rossz gyereket vitt haza.

Úgyhogy ismét kocsiba pattant a gyerekkel, de már visszafelé. Útközben kihallgatták a rendőrök, a bölcsődéből pedig kirúgtak alkalmazottakat.

Kiderült, hogy

rossz gyereket vittem el. Ugyanaz a neve, de másik szobából. Mindenki ideges. Ami érthető. A rendőrség kihallgat. Embereket rúgnak ki.

Ráadásul a gyereknek, akit el kellett volna vinnie és a másiknak ritka neve van, mégis ketten is voltak ugyanazzal a névvel a bölcsödében.

@briannadunkinfunk

Spoiler alert: That time I very much by accident kidnapped a kid and thought I was going to prison.

♬ original sound - TheQuiteFranklyShow

Ajánlott videó

Olvasói sztorik