Élet-Stílus

Zámbó Krisztián Takács Zsuzsikáról: Arra jutottunk, hogy nem létezünk egymás nélkül

RTL Klub
RTL Klub
Az énekes kijelentette: biztosan Takács Zsuzsika lesz a felesége és a gyerekei édesanyja.

Zámbó Krisztián júniusban adta hírül, hogy 11 év után véget ért a kapcsolatuk Takács Zsuzsikával. Az énekes és volt párja ezt követően is sok időt töltöttek együtt, közösen jártak fellépni is, Takács pedig júliusban úgy fogalmazott a kapcsolatukat illetően: „Ember tervez, Isten végez.”

Kapcsolódó
Takács Zsuzsika a Zámbó Krisztiánnal való kapcsolatukról: Ember tervez, Isten végez
A hétvégén együtt voltak fellépni, szelfiztek is egy nyíregyházi helyi járaton.

Zámbó Krisztián ma a Bors megkeresésére árulta el, hogy mostanra világossá vált, nem hűlt ki közöttük a szerelem, és úgy véli, soha nem is fog.

Szó szerint minden érzelem benne van a mi történetünkben, amit egy pár csak megélhet. Zsuzska a szerelmem, a legjobb barátom és a »legádázabb ellenségem«, és ez vice versa így van. Ő a legerősebb támaszom és számomra senki boldogsága nem fontosabb, mint az övé, vagyis a miénk. Arra jutottunk, hogy nem létezünk egymás nélkül

– mondta a lapnak, hozzátéve: biztos abban, hogy egy napon Takács lesz a felesége, illetve a gyerekeinek édesanyja is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik