Élet-Stílus

Sáfrány Emese: Egy egyéves gyereknek még nincs szüksége arra, hogy mesét nézzen

Pál Anna / 24.hu
Pál Anna / 24.hu
Szerinte ebben a korban a gyerekeknek játszva kellene felfedezniük a világot ahelyett, hogy a képernyő előtt ülnének.

Sáfrány Emese és Hornyák Ádám áprilisban jelentették be, hogy külön utakra léptek, kisfiukat viszont továbbra is együtt nevelik. Noel tavaly született, a légtornász pedig úgy véli, a külön lévő szülőknek el kell engedniük a sérelmeiket, és azt kell figyelem előtt tartaniuk, mi a legjobb a gyereknek.

Kapcsolódó
Szakított Sáfrány Emese és Hornyák Ádám
Közel négy évig voltak együtt, a kisfiuk tavaly nyáron született meg.

Sok elvált szülő beleesik abba a hibába, hogy az egyikőjük a jó zsaru, másik a rossz zsaru: valamelyik engedékenyebb, valamelyik mondjuk édességgel tömi a gyereket, a másik meg nem szeretné ezt

– magyarázta Sáfrány a Tények stábjának.

A légtornász hozzátette, hogy a tévénézés esetében például nem is egyezik a véleményük a volt párjával, amíg ugyanis Hornyák engedékenyebb, ha mesenézésről van szó, Sáfrány úgy véli, a fiuk még túl kicsi ahhoz, hogy a képernyő előtt üljön.

Én azt gondolom, hogy egy egyéves gyereknek még nincs szüksége arra, hogy mesét nézzen. Sokkal inkább arra, hogy megismerje a világot, játsszon, mozogjon és önmagát le tudja foglalni

– mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik