Élet-Stílus

Annyira imádja a menyasszonyi ruháját, hogy mást nem hajlandó hordani

Christine még a mosogatásnál sem veszi le a ruhát.

Christine Hewings az esküvője óta nem visel mást, csak a menyasszonyi ruháját – írja a Wales Online. A Newportban élő nő arra törekszik, hogy a jövőben is a lehető legtöbb időt töltse a ruhában.

Hewings elmondta, hogy már akkor beleszeretett a ruhába, mikor meglátta az interneten, azóta pedig egyre inkább rajong érte, azt tervezi, hogy ebben fog majd elmenni a boltba vagy a gyerekekért az iskolába.

A nő januárban ment el először felpróbálni a választottját, az eladók viselkedése csak megerősítette benne, hogy meg kell vennie a ruhát.

Ha férjhez megy egy lány, hercegnőnek kell éreznie magát, nekem ez megadatott a boltban, minden alkalommal ezt éreztem, amikor a ruhát próbáltuk

– mesélte.

Hewings elmondta, hogy bár a ruha tökéletes volt, többször is visszament a boltba, hogy felvehesse az esküvő előtt, ami szerinte az eladóknak valódi „rémálom” volt.

Hewings és választottja, Kyle a múlt héten házasodtak össze, az esküvőn jelen volt a nő fia és lánya is. Az anyuka azt mondta, egyelőre annyira szereti a ruháját, hogy képtelen eltenni a lányának.

Amikor megkaptam a ruhát, azt mondtam, hogy mindig ez lesz rajtam, de senki sem hitt nekem!

– mondta a nő.

Képeket a menyasszonyi ruháról a Wales Online cikkében tudsz megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik