Élet-Stílus

Justin Bieber felfüggeszti világkörüli turnéját az egészsége érdekében

Joseph Okpako / WireImage / Getty Images
Joseph Okpako / WireImage / Getty Images
Pár hónapja lebénult a fél arca.

Justin Bieber szünetet tart a világkörüli turnéjában, arra hivatkozva, hogy az egészségét kell prioritásként kezelnie. Erről először 24 óráig elérhető Instagram-történetben értesítette a rajongóit. Ebben visszautal arra, hogy júniusban megtámadta egy betegség, a Ramsay-Hunt szindróma, aminek következtében a fél arca lebénult. Emiatt akkor az észak-amerikai turnéja egyes állomásait is le kellett mondania.

Kapcsolódó
Justin Bieber fél arca lebénult, se pislogni, se mosolyogni nem tud
Elvileg a Szigeten is lenne jelenése augusztusban.

Miután jobban lett, Európában folytatta a koncertezést – ekkor jutott el többi között a Sziget Fesztiválra is. Múlt hétvégén Rióban lépett fel, ezzel kapcsolatban azt mondta:

Miután lejöttem a színpadról, úrrá lett rajtam a kimerültség, és rájöttem, hogy most az egészségemet kell előtérbe helyeznem. Szóval egyelőre szünetet tartok a turnézásban. Rendbe fogok jönni, de időre van szükségem, hogy pihenjek és gyógyuljak

– fogalmazott, majd megköszönte a támogatást.

A TMZ információi szerint a sztár nemcsak a fizikai egészsége érdekében vonul kicsit vissza, de a mentális állapotán is javítani szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik