Élet-Stílus

Kása András hírt adott koraszülött unokája állapotáról: Sok minden javult, levették a lélegeztetőgépről

TV2
TV2
A babánál a szülés után több komplikáció is fellépett.

Kása Andrásnak, az Exatlon Hungary egykori versenyzőjének unokája a vártnál korábban érkezett meg, szülei nyaralása alatt. Az Olivér névre keresztelt kisfiú hat és fél hónapra született, és több komplikáció is fellépett nála, jelenleg is Horvátországban kezelik édesanyjával együtt. Kása könnyek között mesélt unokája állapotáról a Mokkában.

Kapcsolódó

A tegnapi beszélgetés alapján nagyon sok minden javult, Olivért levették a lélegeztetőgépről

– árulta el.

„Amit egy újszülött babának össze lehet szedni, ő mindent összekapott” – fogalmazott Kása. Mint mondta, nem tudják, hogy mi váltotta ki a komplikációkat, amik a szülés utáni harmadik napon kezdtek jelentkezni: a veséjével volt baj, összeomlott a tüdeje, vérmérgezést kapott.

Én azzal tudtam kivenni a részemet ebből, hogy nagyon sokan ismernek, és a lányom azt mondta, hogy »ha minél többen összekulcsolják a kezüket, és minél többen mondanak egy imát, az el fog jutni a szülőkhöz és Olivérhez«, és én ezért indítottam meg ezt a lavinát, hogy minél többen imádkozzanak nemcsak Olivérért, hanem az összes újszülött gyermekért, hiszen mindenkinek joga van az élethez

– mondta el a volt exatlonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik