Élet-Stílus

Nászútjáról hazafelé szexuálisan bántalmazott egy tanulót a friss férj

Getty Images
Getty Images
A férfi mindent tagad.

Hawaiiról Londonba tartott haza a 37 éves Robert Van Den Bergh a nászútjáról, mikor egy pléd alatt alvó tanuló combját fogdosta két órán keresztül – hangzott el a Sun szerint szerdán a férfi ellen indított perben.

A férfi, akinek a felesége egy másik gépen utazott haza egy baráttal, még viccelődött is a lánnyal, hogy eszméletlenné válik a két altatótól, amit beszedett. A tanuló aztán arra ébredt, hogy a férfi a pléd alatt fogdossa, először nem volt benne biztos, hogy direkt, de aztán egyre „erősebben és határozottabban”.

A lány erre egy párnát helyezett el kettejük között, de a férfi nem hagyta abba a molesztálást a 2019 utolsó napján indult járaton.

Mikor a férfi másfél óra elteltével elment a mosdóba, a nő megkérte a United Airlines légiutas-kísérőit, hogy hagy ülhessen át egy másik helyre.

Nagyon féltem, és nem tudtam mit tegyek ebben a helyzetben.

A férfit, ahogy a repülőgép leszállt Londonban, rendőrök vezették le a gépről.

Van Den Bergh azt állította a rendőröknek, hogy a tanulóval és egy másik nővel is beszélgetett a gépen, de nem érzett semmilyen feszültséget.

Igyekszünk távolságot tartani, de ez elég nehéz a turistaosztályon

– mondta és kijelentette, hogy ő olyat, amivel vádolják sosem tett és nem is tenne.

A pernek egyelőre vége nincs, a későbbiekben folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik