Élet-Stílus

Babákat keresnek egy japán idősotthonba

Getty Images
Getty Images
A fizettség pelenka és tápszer.

Egy dél-japán idősek otthona nagyon fontos feladatra keres babákat: az idős lakók társaságának kell lenniük és megmosolyogtatniuk őket.

A kitakjúsúi intézménybe négy év alatti gyerekeket keresnek, a szülőkkel pedig szerződést iratnak alá, amelynek az is része, hogy a gyereknek csak akkor kell „dolgoznia”, ha kedve van hozzá. Illetve, bármikor szünetet tarthatnak, „ha éhesnek, álmosnak érzik magukat, vagy csak olyan a hangulatuk”. Pelenkában és babatápszerben fizetnek nekik a szolgáltatásaikért.

A hirdetésben az áll, hogy a fő – és talán az egyetlen – feladatuk tenni egy sétát a gondviselőjük kíséretében.

Eddig 30 babával sikerült megállapodnia az idősotthonnak, ahol több mint száz, többségében a nyolcvanas éveiben járó lakó lakik.

A babák puszta látványa megmosolyogtatja a lakóinkat. Nincs beosztás vagy ilyesmi

nyilatkozta az AFP-nek a ház vezetője, Kimie Gondo, aki hozzátette, a babák mindig az anyjukkal maradnak, és igazából ugyanolyan ez az egész, mintha a parkba mennének sétálni.

Az idősek pedig örülnek a gyerekeknek, néhány lakó és „dolgozó” között mára már nagyszülő-unoka kapcsolat alakult ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik