Élet-Stílus

Túlságosan józanok a japánok, kampány indult az alkoholfogyasztás népszerűsítésére

Japánban azt remélik, hogy a döntéssel sikerül felpörgetni a gazdaságot.

Alig isznak alkoholt a fiatalabb japán felnőttek, ami miatt jelentősen csökkennek az adóbevételek az országban. Japán adóhivatala ezért egy kampányt indított, hogy vonzobbá tegyék az italozást – írja a BBC.

A “Sake Viva!” elnevezésű akcióban nem csak a névadó japán italt, de más borokat, söröket és rövid italokat is népszerűsítenek.

A kampányban arra kérik a 20 és 39 év közötti fiatalokat, hogy adjanak ötleteket, hogyan lehetne felpörgetni az a szeszes italok piacát, illetve, hogy hogyan tudnák rávenni a fiatalokat, hogy többet igyanak.

Az adóhatóság szerint a koronavírus-járvány alatt kialakult új fogyasztási szokások és az elöregedés miatt visszaestek az alkoholeladások az országban.

A BBC azt írja, hogy míg 1980-ban még az adóbevételek 5 százalékát tették ki az alkoholos italok után befolyó adók, ez 2020-ra a harmadára, 1,7 százalékra zsugorodott. Csak 1995 és 2020 között negyedével csökkent az egy főre jutó az átlagos alkoholfogyasztás.

A kampányban bárki részt vehet, aki beszél japánul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik