Élet-Stílus

Csepregi Éva szerint Majka stábja centivel méregette a fehérgyarmati színpadot, mielőtt a rapper lemondta a koncertjét

Az énekesnő is fellépett az eseményen, ahol a rapper végül nem állt színpadra.

A hét elején nagy port kavart Majka elmaradt fehérgyarmati koncertje, ahol a rapper helyére Curtis ugrott be. Majka az Instagram-oldalán mondta el a követőinek, hogy mivel a helyszíni technika nem felelt meg a szerződésben foglalt feltételeknek, kénytelen volt lemondani a fellépését.

Kapcsolódó
Curtis lépett fel Majka helyett Fehérgyarmaton, miután utóbbi technikai problémákra hivatkozva lemondta a koncertjét
Majka azért mondta vissza a fellépését, mert a helyszíni technika nem felelt meg a szerződésben foglalt feltételeknek.

Ugyanezen a napon Csepregi Éva is énekelt a fehérgyarmati közönségnek, a minap a Sláger Reggeliben beszélt arról, mit tapasztalt a helyszínen.

Pont ott voltunk, hiszen előtte léptünk fel, de egy más formációval. (…) Majka stábja már akkor ott volt, az egyik srác centivel méregette a színpadot. Tény, hogy a színpad olyan volt, hogy a Neoton se fért volna el rajta. Nehéz kérdés ez. Régen – amíg nem volt ilyen profi csapat mögöttünk, mint most – nálunk is előfordult olyan eset, hogy a technikus azt mondta, hogy rossz a helyszín, nem lesz tökéletes. Ma már ilyet nem vállalnánk be, ezt már nem engedhetjük meg magunknak

– magyarázta az énekesnő, majd így folytatta:

Ha tényleg nem fér el a színpadon, mit tud csinálni? Nem ugyanaz az élmény, nem ugyanazt a minőséget tudja adni így az előadó. (…) Mindenesetre nagyon nehéz helyzet ez mindenkinek, borzasztó lehet neki is, hogy ezzel esetleg csalódást okoz a közönségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik