Élet-Stílus

Tíz év után rejtett helyiséget talált a gardróbban, attól félt, valaki lakik benne

Az anya annyira megrémült, hogy két héten belül el is költöztek.

Van olyan hely a házatokban, amiről nem tudtad, hogy létezik?

– kérdezte egy tiktoker, majd erre válaszolt Sasha Jones.

Ő nyaralni volt, mikor hazaérkezett, anyja azzal fogadta, két héten belül elköltöznek. Fura volt, mert tíz éve laktak abban a lakásban. Hogy miért is kellett ilyen hirtelen odébbállniuk, csak mikor már az új ingatlanban éltek, mesélte el az anyja.

Nyílik egy padlásszoba a gardróbból, amiről nem tudtunk, a bérleti szerződésben sem volt benne

– mondta Jonesnak az anyja, aki azt is hozzáfűzte, attól tartott, valaki lakik a szoba mennyezetén át elérhető helyiségben.

@slimmothyy #stitch with @hardboiledtaryn #haunted #scary #VivaCleanHacks #MONCLERBUBBLEUP #stitch ♬ original sound - Slimmothy

Egy kis négyzet alakú részt lehetett kiemelni a plafonnál, nagyon nehezen, a gardróbból szinte lehetetlen is, de valaki elmozdította és félretolta.

Amikor felküldtem oda a bátyádat, egy ágyat, egy komódot, lepedőket és egy pár cipőt látott

– idézi vissza anyja szavait a tiktoker.

Mindent por borított, ezért lehetett látni, hogy valaki járt odafent nemrégiben és le is ment Jones-szék lakásába.

Jones azt mondja, korában többször is alva járt és alvási bénulása (mikor ébredés után pár percig valaki a szemén kívül egy izmát sem tudja mozgatni) volt, de mióta elköltöztek ezek megszűntek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik