Néhány hónappal ezelőtt ment híre a TikTok-on annak a felhasználónak, aki „saját számításai” szerint több mint egymillió békapetét halmozott fel a saját kis kerti medencéjében, mert nem kisebb dolgot vett a fejébe, mint felállítani egy komplett békahadtestet.
Tervéről azóta sem tett le, ez pedig rendesen megijeszt nem egy szakembert és természetvédőt, akik arra figyelmeztetnek, hogy igazi katasztrófa történne, ha a tiktokernek sikerülne megvalósítania az elképzelését. Tierra Curry, a Center for Biological Diversity munkatársa például azt mondta a Guardiannek, megborzong, amikor csak belegondol ebbe az egészbe.
Ezek az emberek, nem segítenek a fajoknak, hanem ártanak az általuk szabadon engedett állatoknak, és ártanak a környezetnek is, ahova kiengedik őket.
A szakemberhez csatlakozott Chris Nagano is, aki 27 évet töltött az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálatánál veszélyeztetett fajok szakértőjeként. Ő egyszersmind kijelentette, hogy a békákra leselkedő egyik legnagyobb veszél a faj áttelepítése.
Nem kételkedem benne, hogy emberünk jótakart, de a valóságban a kihalás felé tereli a populációt.
Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a TikTok-oldal mögött álló személy mit szól a kritikákhoz (ha elérnek hozzá egyáltalán), arról viszont igen, hogy halad a hadsereg kiképzése. A @thinfrog nevű fiókján minden dokumentálva van.
@thinfrog giant frog army are growing bigger😈🐸
♬ RAVE - Dxrk ダーク