Élet-Stílus

Mozik kitiltották az öltönyös gyerekeket a Minyonokról

A TikTok tehet erről is.

A TikTokon terjed a #gentleminions trend, ami miatt – főként brit – öltönyös fiatalok a Minyonok film vetítése alatt zajonganak és dobálóznak a moziban. Több poszt is látható a videómegosztón, ahogy az öltönyös, banános, a főgonosz Gru kéztartását utánzó fiatalok csoportba verődve nézik meg a filmet és közben kiáltoznak, így ünnepelve, hogy „az ötéves várakozásnak vége”, ami a Gru 3. óta eltelt. Néhány ilyen felvétel több milliós nézettségnél jár – írta a BBC.

@____pan I thought it was a joke #fyp #minions #banana ♬ original sound - Pan solos ya verse

A trendet megtámogatta a Universal filmstúdió is, akik a Twitteren közölték:

ti, akik öltönyben jelentek meg a Minyonokon: látunk és szeretünk titeket.

A Minyonok hivatalos fiókja a legnézettebb videóhoz azt írta: „ez a dress code” – idézi a Mirror.

A mozik viszont nem akarják, hogy ezek a fiatalok elrontsák mások szórakozását, így kezdték őket nem beengedni a vetítőterembe. Volt olyan mozi is Guernsey-ben – hiába ez a film a koronavírus-járvány óta a legnagyobb kasszasiker – inkább beszüntette a vetítését, mert a nézők vandál módon viselkedtek, dobálóztak és bántalmazták a személyzetet. Sok család akkor sem volt hajlandó visszatérni a vetítőterembe, mikor már biztosították őket róla, hogy nem lesz semmilyen fennakadás az öltönyös fiatalok miatt, sok jegyet vissza kellett téríteniük, ezzel komoly anyagi káruk lett.

Kapcsolódó
Még soha egyetlen film sem vitt annyi amerikait a moziba az ünnepi hétvégén, mint most a Minyonok
Az ünnepi hétvége végére az animációs családi film várhatóan 127,9 millió dolláros bevételt fog elérni.

Az Odeon mozilánc több mozijában figyelmeztető táblákat tettek ki:

A #GentleMinions trendet követő közelmúltbeli zavargások miatt a formális öltözékben megjelenő vendégcsoportok a Minyonok: Gru színre lép vetítéseire nem mehetnek be.

A Minyonok filmfranchise a 2010-es Grúval indult, amelyben – a legalábbis Magyarországom címszereplő – főgonosz Grúról és kis sárga csatlósairól szól. A mostani film arról szól, hogy Gru hogyan tör be a szupergonosz-bizniszbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik