Élet-Stílus

Nagy Dani körmöt vágott, amíg a felesége második gyerekükkel vajúdott

Videóban mesélték el kislányuk születésének történetét.

Május 20-án jött világra Nagy Dani és Nagy-Kovács Ramóna második gyereke, Elíz. Az Exatlon játékosa és felesége most Youtube-videóban mesélték el kislányuk születésének történetét.

Kapcsolódó

Mint elmondták, minden nagyon hasonlóan történt, mint kisfiuk, Olivér születésekor. Nagyon várták már a napot, mégis teljesen váratlanul érte őket, mikor elfolyt a magzatvíz péntek délelőtt. Először kicsit pánikoltak, majd úton a magánkórházba elkezdődtek a fájások. A vajúdás egy-másfél óráig tartott, ez idő alatt Nagy Dani mindenben segített feleségének, és még körömvágásra is jutott idő.

Két vajúdás között rendbe akartam tenni magamat. Mit gondolhatott a szegény szülésznő? Lehet, hogy sokkot kaptam. Ott voltam, nézelődtem ki az ablakon, és láttam, hogy nagy a körmöm. Ha megszületik a kislányom, nehogy már úgy fogjam…

– idézte fel nevetve Nagy Dani.

Kovács Ramónának óriási fájdalmai voltak, de elmondása szerint az idő elfeledteti és megszépíti a dolgokat. Férje végig mellette volt és támogatta, és ezt ajánlja minden más apukának is.

Lehet, hogy elájulós típus vagy, vagy azt gondolod, hogy jobb berúgni közben a haverokkal, de ne! Legyetek ott az anyukák mellett, amikor szülnek. Szerintem ennél nagyobb segítséget nem tudsz neki adni!

– mondta ezzel kapcsolatban.

A tolószakasz rövid volt, három nyomás után megszületett Elíz. Ez az élmény szerintük elmondhatatlan és fantasztikus.

Utólag tudták meg, hogy a köldökzsinór – amit egyébként az apa vágott el – rá volt kétszer tekeredve a babára, de a gyors szülés miatt szerencsére nem lett ebből gond.

Szerintem amúgy csak ugrálókötelezett

– fűzte hozzá Nagy Dani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik