Élet-Stílus

Karin Dragos fesztiválkártyájáról jelentős pénzösszeg tűnt el a Balaton Soundon

Az influenszer Instagram-történetben mesélte el, mi történt vele.

Karin Dragos is kilátogatott az idén két év kényszerszünet után visszatérő Balaton Soundra. Pénteken hazafelé az Instagram-oldalán 24 óráig elérhető történetben figyelmeztetett a karszalaggal való fizetés veszélyeire a fesztiválon, mert ők csütörtökön rosszul jártak.

Eltűnt egy nagyocska összeg a karszalagunkról. A legvégén vettük észre, amikor le szerettük volna venni a maradék pénzt. Egyszerűen nem volt rajta semmi, nulla volt az egyenleg. Valljuk be, majdnem lehetetlen, hogy pont nullára lefogyaszd az egészet. Természetesen kiszámoltuk, hogy mit fogyasztottunk, és még egy elég nagy összeg kellett volna, hogy maradjon rajta

– fogalmazott az influenszer az eset kapcsán.

Dragos elmondta, hogy nekik két lehetőség jutott eszükbe, ahol eltűnhetett a pénz, de konkrét bizonyítékok hiányában nem akarnak meggyanúsítani senkit. Végül nem mentek vissza kinyomozni, hogy mi történt, mert úgy gondolták, ezt a helyzetet valószínűleg úgysem tudták volna orvosolni a fesztivál szervezői.

A hasonló esetek orvoslásának módjáról érdeklődtünk a Balaton Sound sajtóirodájánál, amint megkapjuk válaszukat, cikkünket frissítjük.

Frissítünk!

Megérkezett a válasz a Balaton Sound sajtóosztályától. Levelükben azt írják: „Eddig még nem volt példa, hogy valakinek, minden ok nélkül eltűnjön a pénze a fesztiválkártyájáról, ez fizikailag lehetetlen is. Minden költés lekövethető és az egyenleg folyamatosan ellenőrizhető. Amennyiben a felhasználó a fesztivál applikációjában beregisztrálja a karszalagját, a fogyasztását nyomon tudja követni. Ha valaki nem biztos a költésében, keresse fel a Festipay Helpdesk pontot, ahol részletes tájékoztatást kap arról, hogy mit, hol fogyasztott illetve mennyi a helyszínen visszatéríthető összeg és mennyi az online visszatérítés összege. A vásárló a helyszínen feltöltött pénz maradvány összegét a helyszínen veheti fel. Az online feltöltés esetén viszont – a bankkártyás csalók miatt évekkel ezelőtt kialakult gyakorlat szerint -, a feltöltött összeg maradvány értékét a rendezvény után 30 napra – online – kapja vissza a bankkártya tulajdonos. Tehát előfordul, hogy a fogyasztó nem helyszíni, hanem online visszatérítést kap. Ez esetben is ez történhetett, ezért tűnt úgy, hogy a kártyáról eltűnt a pénz, valójában azonban nem károsodott a felhasználó, hiszen – ha volt feltöltése és maradt is valamennyi összeg a kártyán – online meg fogja kapnia a költések után megmaradt összeget.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik