Élet-Stílus

Túlmelegedett vibrátor miatt riasztották a tűzoltókat Belgiumban

dima_sidelnikov / Getty Images
dima_sidelnikov / Getty Images
Miután égett szag terjengett az egész lakásában, a tűzoltóktól kért segítséget egy nő Belgiumban, az Antwerpen közelében fekvő Turnhoutban. Amikor kiderült, hogy a problémát egy túlmelegedett vibrátor okozta, a nő úgy tett, mintha még életében nem látta volna a szerkezetet.

Tűzoltókat hívott egy belga nő, miután égett szag kezdett el terjengeni a lakásában, és sehogy sem tudta megállapítani, hogy mi okozza. A tűzoltók egy speciális hőkamera segítségével gyorsan feltárták a baj forrását: egy vibrátor melegedett túl és kezdett el olvadozni – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Daily Star című brit bulvárlap.

Nick Eelen tűzoltótiszt elmondta, bár pályafutása során ez volt az első eset, hogy szexuális segédeszköz miatt riasztották, a töltőre dugott elektromos eszközök több problémát okoznak, mint bárki gondolná. Egy kutatás szerint a lakástüzek mintegy 14 százalékát hibásan működő elektromos eszközök okozzák.

Eelen elmondta, amikor megtalálták a vibrátort, a nő nagyon zavarba jött, azt állította még sohasem látta a kérdéses tárgyat, és fogalma sincs, hogyan kerülhetett oda.

A tűzoltó szerint az igazán érdekes az, hogy a vibrátor nem volt töltőre dugva, amikor túlmelegedett, így nem tudják pontosan, mi okozhatta a problémát, valószínűleg rövidzárlatos lett az eszköz akkumulátora. A vibrátor önmagában nem lett volna tűzveszélyes, mivel a szilikon, amiből készült, hő hatására elolvad, és nem okoz problémát, az eszközt azonban egy fadobozban tárolták, ami könnyen lángra kaphatott volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik