Élet-Stílus

Varga Patrik a negatív kommentekről: Megkaptam, hogy fasiszta és nőgyűlölő vagyok

RTL Klub
RTL Klub
Végig nagyon taktikázott, emiatt rengeteg negatív kommentet kapott, de az is előfordult, hogy üzenetben megfenyegették.

Pénteken kiderült, hogy a korábban Londonban konyhai kisegítőként dolgozó, a műsorba csak viccként jelentkező Varga Patrik lett A Konyhafőnök 2022-es évadának nyertese. Az RTL Klubnak adott interjúban elmondta, a finálét követően hazament Győrbe bulizni, a győzelmet egy nagy berúgással ünnepelte meg.

Szerintem az egyik legnagyobb előnyöm, hogy sosem parázom túl a dolgokat. A Konyhafőnökben is mindig le voltam chillelve, végig higgadt tudtam maradni

– válaszolta Varga Patrik arra a kérdésre, hogy mi volt a titka, hogyan tudott mindig mindent megoldani a főzős műsorban. Mint mondta, az életben is ugyanilyen. „Sosem stresszelem túl a dolgokat. Nem is szabad” – vallja.

Varga Patrik a verseny során többször bejelentette, hogy kit szándékozik kiejteni egy-egy hátráltatással.

Ezek teljes mértékben taktikai lépések voltak, és nem személyesek. Azért sem, mert egyik versenyzővel sem volt rossz a kapcsolatom. Előfordult olyan is, hogy azért hátráltattam valakit, mert gyengének éreztem, és reménykedtem benne, hogy kiesik. Ez egy nagyon kiélezett verseny, szóval mindenki a saját érdekeit nézi. Nem hazudok, kicsit élveztem, amikor borsot törhettem valaki orra alá. Mindig volt bennem egy kis káröröm, ezért próbáltam úgy csinálni a hátráltatást, hogy az rendesen betaláljon.

A negatív kommenteket sem vette zokon, pedig megkapta azt is, hogy fasiszta és nőgyűlölő. Fenyegető üzeneteket is kapott, de ezeken csak nevetett. Ennek ellenére nem tartja magát nagyképűnek, neki egyszerűen csak ilyen a személyisége.

Szerintem inkább magabiztos vagyok, ami miatt az emberek sokszor beképzeltnek tarthatnak. Teljesen őszinte ember vagyok: ami a szívemen, az a számon. Nem csipázom a köntörfalazást sem, ha valami nem tetszik, vagy valaki nem szimpatikus, nem beszélek mellé, és egyből megmondom a szemébe.

Míg Lucával rivalizált a döntőben, addig mentorával, Sárközi Ákos séffel végig gördülékenyen dolgoztak együtt, elég közeli kapcsolat alakult ki közöttük a verseny alatt.

Varga Patrik hatalmas Éjjel-Nappal Budapest rajongó, ezért nagyon örült, hogy Horváth Gergellyel főzhetett együtt.

Amikor megláttam, nem is akartam elhinni. Olyan volt, mint valami filmsztár. Gerivel tök jóban is lettünk, jó fej srác, nagyon csípem. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Egy csomó dolgot kérdeztem tőle az Éjjel-Nappal Budapestről, amit a mai napig folyamatosan nézek, elég nagy fan vagyok. Tök nagy dolog, hogy a sorozat egyik főszereplőjével összehaverkodhattam.

– árulta el. Rajongása révén a meglepetésvendégek közül is a szintén a sorozatban szereplő Király Péter, valamint Cseh László voltak a kedvencei.

A 10 millió forintos nyereményből emlékeket szeretne gyűjteni: utazni, jókat kajálni külföldön, mindenféle extrém dolgot kipróbálni. A pénz másik részét videózásra fordítaná, mert A Konyhafőnök után szeretne főzős videókat is forgatni az internetre. Az egyik legjobb barátja csatornájára havi egy-két videót terveznek feltölteni a saját stílusukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik