A háború kitörése óta több mint ötvenezer menekülő embernek nyújtott segítséget, százkilencven tonna tartós élelmiszerrel járult hozzá az Ukrajnában várakozó menekülők ellátásához.
„Egy adományokkal megrakott, hét és fél tonnás teherautóval tartottam Beregsurány felé. A benzinkúton egymást érték az ukrán rendszámú autók. Mellettem nő próbált tankolni, betette a töltőpisztolyt a nyílásba, de nem tudta, hogy közben húzni kell a kart. Nem engedte, hogy segítsek neki, bement fizetni, ott szembesült vele, hogy nem töltött semmit a kocsiba. Megvártam, megengedte, hogy tankoljak az autójába. Kiderült, hogy még sosem csinált ilyet, ezt mindig a férj intézte, ő viszont hadkötelesként nem jöhetett velük. Három kisgyermek ült az autóban.”
„Anatolij bácsi Dnyipróban élt, egymagában töltötte mindennapjait. A 72 éves férfi Beregsurányon át érkezett Magyarországra. A határon dolgozó segítők Miskolcra szerveztek fuvart neki, ahol a Máltai Szeretetszolgálat egy többlakásos társasházban szállásolta el. Anatolij bácsi minden nap hosszan sétált a háztömb belső udvarán, de az utcára egyszer sem ment ki. Attól félt, ha kilép a kapun, többé nem talál vissza. Az idős embert ezt követően egy idősotthonba vitte a Szeretetszolgálat, ahol tágas kert várta, és a dolgozók között ketten is akadnak, akik az anyanyelvén tudnak beszélni vele.”
„A Keleti pályaudvaron megkérdezem egy idős pártól, honnan jönnek. Harkiv – mondja a nő. Az jó messze van, igyanak egy teát, hozok szendvicset, vizet. A férfi szótlanul rója a köröket, az asszony köszöni, nem kér semmit. Hova mennek? Van szállásuk? – érdeklődöm. Nem, nem kell semmi. Újabb családok jönnek. Viszem őket jegyet venni, pelenkát adok, törött szemüveget javítok. Nem tudom levenni a szemem az idős párról. Odamegyek egy tolmáccsal, közben önkéntelenül megsimogatom az asszony karját. Megragadja a kezem és elsírja magát. A vonaton kapták a hírt, hogy lebombázták a házukat. Ez a néhány táska maradt csak. Amerikába mennek a lányukhoz, el kell jussanak a reptérre. Beléjük diktálok egy teát, kezükbe nyomok egy szatyrot vízzel és szendviccsel, rövid idő múlva beültetjük őket a repülőtérre induló máltai kisbuszba. Csaknem négy óra néma járkálás után a férfi most szólal meg először, annyit mond: Thank you.”
Thank you. Köszönjük. A Máltai Szeretetszolgálat a rászorulók nevében is hálás azoknak, akik adójuk 1%-ának felajánlásával segítik a szervezet ukrajnai háború elől menekülőkért végzett munkáját.
