Stefanie Harbeson távkapcsolatban él párjával, Jon Hill-lel. A 35 éves nő a tengerentúlon, Pittsburghben él, a 37 esztendős férfi pedig az angliai Gloucesterben.
A kapcsolatból adódóan legtöbbször video chaten keresztül beszélnek egymással, így volt ez akkor is, amikor a Zoom használata közben a férfi rosszul lett. A Mirrornak elmesélte, hogy egyszer csak furcsán érezte magát, elgyengült a karja, és elmosódottan kezdett beszélni. Párja is nyilatkozott a brit bulvárlapnak a rettenetes pillanatokról:
Azt hittem, hogy látom meghalni életem szerelmét a képernyőn keresztül, ráadásul tehetetlen voltam.
Azért ő is akcióba lépett, mert miközben Jon a mentőket hívta, Stefanie a férfi szüleit tárcsázta. A chat ezek után újabb drámai fordulatot vett: a nő puffanásokat, kiáltást hallott, aztán pedig hosszú csend következett – a nő a legrosszabbra gondolt. Azt hitte, már azelőtt elveszíti párját, hogy a közös életük végre elkezdődhetett volna. Rettegve várta, hogy a férfi szülei odaérjenek.
Jont kórházba vitték, de az első hírek nem voltak kedvezőek: az orvosok nem voltak biztosak benne, hogy túléli.
Két nappal később azonban Stefanie és Jon már ismét zoomoltak: a férfi az intenzív osztályról jelentkezett be. Amint kiengedték a kórházból, postára adta azt a gyűrűt, amit még betegsége előtt vásárolt, és a tíz nappal későbbi videó chat során megkérte Stefanie kezét.
The love of my life, @NeuroCandies. pic.twitter.com/ZLWaFcTqMs
— (@jon_hill84) April 6, 2022