Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Becsapódott a kínai rakéta

C. Fredrickson Photography / Getty Images
C. Fredrickson Photography / Getty Images
Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte olvasóinkat leginkább egy éve ilyenkor.

Egy évvel ezelőtt nagyjából túl voltunk a koronavírus-járvány harmadik hullámán és nagyban oltakoztunk. Közben pedig olyan híreket olvastunk leginkább, melyek kiszakítottak minket a hétköznapokból.

Napokig tartotta lázban a világot az űrből visszazuhanó Hosszú Menetelés 5B nevű kínai rakéta. Sokáig ment a találgatás, hogy hová fog becsapódni és mennyi marad meg belőle, miután belép a Föld légkörébe.

Becsapódott a kínai rakéta
Nem messze a Maldív-szigetektől. Egyelőre nem tudni, hogy a rakéta részei elérték-e a lakott területet.

A Seychelle-szigetek egyfajta anomáliának tűnt, miután – a pénzes turisták körében népszerű, ám kicsi országban – a lakosságnak már több mint hatvan százaléka adatott be magának két adag vakcinát, mégis emelkedni kezdett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

Zár a világ legátoltottabb országa, miután elkezdett emelkedni a fertőzöttek száma
Kínai vakcinával és az AstraZenecával oltották be a lakosság 60 százalékát.

Budapest egyik legdrágább környékén, a Széchenyi-kilátó közelében rakott közös fészket a NER turbékoló álompárja, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea. Miután kiszivárgott, hogy hol áll a négy darab, egyenként ötszáz négyzetméteres lakásból álló ház, turistalátványossággá vált.

Kíváncsiskodók csoportjai bukkantak fel Mészáros és Várkonyi épülő luxusingatlanánál
A ház 3 milliárdot is elvihet. Lesz benne olasz tetőjacuzzi és 130 négyzetméteres gyerekbirodalom is.

A Konyhafőnök című műsorban zsűriző Rácz Jenőnek etikai problémái akadtak, amikor arról kellett döntenie, hogy adjon-e kötényt Czutor-Kilián Zsanettnek, akivel korábban a Nyerő Páros című műsorban is együtt szerepeltek.

Óriási hibát követett el a férfi, aki úgy döntött, hogy egy vidám, napmintás ingben megy templomba. A fia hívta fel rá a figyelmét, hogy amit ő napnak hitt, az valami egészen mást ábrázol.

Azt hitte, napot mintázó ingben ment templomba. Az nem nap, hanem valami nagyon nem templomba illő
A védelmében meg kell jegyeznünk, tényleg nem olyan könnyű felfedezni, mit is ábrázol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik