Felfüggesztették szerdán Indiában egy gyilkossági ügy tárgyalását, miután kiderült, hogy eltűntek a tárgyi bizonyítékok. A rendőrség szerint a bizonyítékokat egy majom lopta el, és senki sem tudja, hogy hol lehetnek – írja a Daliy Mail című brit bulvárlap.
A gyilkosság még 2016-ban történt. Shashikant Sharma holttestét egy rendőrségi épület közelében találták meg a rádzsasztáni Dzsaipurban három nappal azután, hogy a családja bejelentette a férfi eltűnését. A környéken zavargások törtek ki, a nyomás hatására a rendőrség öt nappal később letartóztatott két férfit, és megvádolták őket Sharma meggyilkolásával.
A nyomozók összegyűjtötték a gyanúsítottak bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat, többek között a kést is, amivel szerintük az áldozatot megölték. A bizonyítékokat zacskóba rakták, amit aztán ideiglenesen egy fa alá tettek, majd egy közrendőrt bíztak meg az őrzésével.
A fa alól azonban a zacskót, az összes bizonyítékkal együtt elemelte egy majom. A rendőrök próbálták megkeresni, de sehol sem találták. A körendőrt felfüggesztették, később leszerelték a blamázs miatt, és azóta már meg is halt.
Az ügyész dühöng és válaszokat vár a dzsaipuri rendőrkapitánytól.