Élet-Stílus

Fejjel esett a pottyantós vécébe egy nő, miközben megpróbálta kihalászni a telefonját

Borzalmas balesetet szenvedett egy nő túrázás közben egy amerikai nemzeti parkban. A baj azzal kezdődött, hogy a pottyantós vécén ülve a telefonját nyomkodta.

Elképesztő balesetről számol be Facebook-oldalán a Washington államban fekvő Brinnon tűzoltósága – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A bejegyzés szerint egy negyvenes éveiben járó nő túrázás közben egy pottyantós vécébe ejtette a telefonját. Megpróbálta visszaszerezni a készüléket, ezért leemelte a vécé ülőkéjét, a gödörbe hajolt, de a telefon túl mélyen volt, nem érte el.

Egy darabig egy kutyapóráz segítségével próbálta meg kihalászni a telefont, majd amikor kudarcot vallott, a póráz egyik végét magára, a másikat pedig a fülkére kötözte, hogy mélyen a gödörbe hajolhasson. A póráz azonban nem tudta megtartani, így ő fejjel a gödörbe esett.

A szerencsétlenül járt nő úgy 15-20 percen át próbált kimászni a bajból, aztán feladta, és a már visszaszerzett telefonján segítséget hívott. Tűzoltók húzták ki, aztán segítettek neki lemosdani, majd adtak neki egy eldobható overált, amit felvehetett. Bár a tűzoltók azt tanácsolták neki, hogy feltétlenül vizsgáltassa ki magát, a nő nem akart orvoshoz menni.

A bejegyzés végén a brinnoni tűzoltóparancsnok megjegyzi, hogy a nő hihetetlenül szerencsés, amiért nem sérült meg az incidens során, és a gödörben fejlődő mérgező gázok sem okoztak neki problémát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik