Élet-Stílus

Minden idők legszörnyűbb randiját szenvedte el egy tinderező

És nem is volt túl hosszú, ami azt illeti.

„Minden idők legrövidebb és legszomorúbb Tinder-randija” – ezekkel a szavakkal jellemezte egy Reddit-felhasználó azt a tinderes találkáját, ami a posztolás dátuma alapján március 23-án történhetett.

A RiskyRide felhasználónevű user, akinek a – valóban szörnyen hangzó – történetéről a Daily Mail is beszámolt, azt írja, rendkívül kedvesnek és érdeklődőnek tűnt a lány, akit megismert a társkereső appon. Ráadásul élőben még jobban nézett ki, mint a tinderes fotón. Jól elbeszélgettek, remekül érezték magukat.

Annyira szeretett volna velem lógni, hogy azt javasolta, vegyem fel őt a lakásán. Beleegyeztem

– így kezdődött a randi, és egyáltalán nem utalt semmi arra, hogy majd horrorsztoriként ér véget: jól elbeszélgettek, remekül érezték magukat.

Aztán a lány egyszer csak megkérte RiskyRide-ot, hogy menjenek el egy bizonyos címre, ugyanis ott lakik egy barátja, akinél van valamije, amiért be kell ugrania. Mivel útba esett a cím, a srácnak nem okozott gondot, hogy odaguruljon.

A lány bement. A történet posztolója 10 percet várt türelemmel, aztán megírta az első üzenetét: érdeklődött a lánynál, hogy mi a helyzet. Nem kapott választ, úgyhogy kicsit később felhívta a lányt. Nem vette fel. A posztoló úgy döntött, odasétál és bekopog.

Egy magas fickó nyitott ajtót. Jól nézett ki. Tetovált volt

– írja a srác, aki azonnal megtudta, hogy hiába vár a lányra. Az ajtóban álló ember ugyanis (és innen szó szerint idézzük a sztorit):

elmondta, hogy a lány nem fog egyhamar kijönni, mert a szobatársával szexel. Nem tudom, milyen arckifejezésem volt abban a pillanatban, de a tetovált srác úgy döntött, hogy figyelmeztetés nélkül megölel, majd pedig elmondta, ő is dugott már a lánnyal, és a tapasztalatai alapján »van jobb punci odakint«.

A posztoló elmesélte, hazafelé menet elmorzsolt néhány könnycseppet. Másnap pedig megtudta, mi állt az ügy hátterében:

reggel kaptam egy üzenetet az úgynevezett randipartneremtől. Az üzenetben a sztrájkoló Uber-sofőröket hibáztatta, amivel arra kényszerítik, hogy találjon más módszert az autós fuvarra.

Tehát az egész „randi” arra kellett a lánynak, hogy eljusson egy másik sráchoz. Hogy vele szexeljen. A Redditen egy kommentelő a következő szavakkal vigasztalta a rémrandi elszenvedőjét:

Legalább megölelt egy tetovált srác. Lehetett volna rosszabb is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik