Arra ma már csak az idősebbek emlékezhetnek, hogy a Duna befagyhat, pedig ez régebben nem volt ritkaság. Báró Podmaniczky Frigyes négy budapesti híd felépítését és megnyitását is láthatta, de gyerekkorában egy-egy budai bálra csak órákon át tartó küzdelem során, a jégtáblák miatt lefelé sodródó, pálinkázó és goromba hajóslegények által irányított kompon lehetett eljutni Pestről. „Kivételesen előnyösekké a két testvér főváros (amint ekkor nevezni szokás volt) közötti közlekedési viszonyok csak akkor alakultak, ha a Duna jege megállott. Amint a jég megállapodott, azonnal az utak előállításához fogtak a város közegei, éspedig készült rendesen egy-két útvonal a gyalogszánkók és gyalogosok számára, s ugyanannyi a kocsiközlekedés érdekében. A gyalogszánkókon való közlekedés rendkívül mulattató volt, reánk, gyermekekre nézve legalább. […] Este a fáklyafény s élénk sürgés-forgás még inkább emelte ezen időtöltés az akkori fogalmak szerinti nagyszerűségét és mulatságosan szórakoztató voltát. Nekünk is jutott ezen élvezetből, amennyiben alkalmilag az álló Duna jegén át fáklyafény mellett rándultunk át Budára, egy magyar színi előadást megnézendők.” Szerinte később már nem azért nem fagyott be annyiszor a Duna, mert enyhébb telek lettek volna, hanem mert „a hidak pillérei akkoron nem nehezítették meg annyira, mint most, a jég képződését, összeforrását s végre megállapodását”.
A jégzajlás később egyeseknek látványosság, másoknak fenyegető veszedelem volt. 1905-ben a fővárosban „a jégzajlásnak nagy nézőközönsége volt. A jégtáblák nagy sebességgel úsztak lefelé s az alsó rakodópart számos helyén torlódott meg a jég”. 1914 februárjában mindez magas vízállással párosult, és számos kisebb települést fenyegetett: Leányfalut például ki is telepítették, a jég hajókat, állomásokat rongált meg. A fővárosban viszonylag gyorsan átfolytak a jégtáblák, március közepén azonban az újabb áradás már az alsó rakpartot is elérte, 570 cm volt a vízállás.
A következő világháború kitörésének évében is kemény volt a tél, igazán veszélyes 1940 márciusában lett a helyzet, amikor is 689 cm-es volt a vízállás. „Ágyúlövéshez hasonló hang, a következő pillanatban leválik egy kb. 100 négyzetméter felületű jégtábla a parti jégszegélyből. 8–10 métert a parton csúszik, oly gyorsan, hogy elfutni előle lehetetlen lenne. Szerencsére ezzel ki is adta minden erejét és közvetlenül a lábunk előtt megáll. Akik ismerik a Dunát, mondják: ez az első jele a jégzajlás megindulásának, két-három nap alatt el is takarodhat a jég” – írta le a jégzajlás megindulását 1940 márciusában a Pesti Hírlap.
Jégvágás 1966-ban.
Habár a befagyott Balaton is komoly károkat tud(ott) okozni – ahogy az a jégzajlás által megrongált balatonkenesei mólón is látszik 1941-ben –, és régen számos halásznak az életébe került a téli halászat, összességében mégis kevésbé fenyegetőnek tűnik, mint a Duna. Itt azonban másféle veszélyek leselkednek azokra, akik a tóra merészkednek. Eötvös Károly a Balatoni utazásban írta le azt a történetet, amelyben egy siófoki halászgazda fogására egy balatonfőkajári halászgazda igényt tartott, mert szerinte azt a kajári vizeken fogták, és „akié a víz: azé a halászat, s akié a halászat: azé a hal, ha más fogta is”. Így aztán perre vitték a dolgot, és másnap kimentek a halászat színhelyére: „Szép, derült, napos idő. Csak úgy sereglett a sok ügyvéd, patvarista, pörös fél tanú, mérnök, szakértő, bámészkodó a parton.” A mérnök fel is állította a háromlábú messzelátót, hogy megkeresse a határvonalat jelentő fát, közben azonban „az idő gondolt egyet, s olyan köd ereszkedett le, hogy nadrágszíjat lehetett belőle hasítani. Minden ember zsebbe tette a pipáját, mert nem lehetett látni a pipafüstöt”.
A jelenlévőknél iránytű (tájirányzó, ahogy akkor mondták) nem volt, a térkép pedig ilyen esetben nem segít. Már-már el is döntötték, hogy megvárják, míg felszáll a köd – ami napokba is telhet –, amikor a kajári halászgazda úgy döntött, elindul hazafelé. A mérnök megszólította: „– Hát kelmed biztosan tudja az utat Kajár felé? – Bizony nem tudom én. – Hát hogy mer elindulni? – Mert tudja a Turcsi. – Ki az a Turcsi? – Hát a kutyám, ki volna más? Ott üldögélt már a Turcsi régóta a gazdájának csizmaszára mellett. Figyelemmel hallgatta az emberek beszédét, s komoly részvéttel kísérte a szegény mérnök úr tépelődését. A mérnök urat ugyan még eddig nem ismerte, de azt már látta a szemeiről, hogy a ködhöz semmit se ért. […] A Turcsi előrefutott a ködben, egy percig szaglálódott, s azután visszajött. Odaállt a gazdája elé, s megindult az akarattyai lejáró irányában. Minden percben vissza-visszanézett, hogy gazdája egyenesen követi-e? Olyan egyenesen kivezette a tekintetes bíróságot s az érdemes csapatot a partra: nincs az a hajóskapitány vagy csillagvizsgáló, aki ezt jobban megcselekedte volna.” Még ma is megesik, hogy a befagyott Balatonon a köd éppen ilyen hirtelen leszáll, és iránytűvel vagy a GPS-es telefon iránymutatásával is csak bizonytalanul mer lépkedni az ember.
Eötvös Károly egyébként nagy rajongója volt a Balatonnak. Az egyik anekdota szerint egy képviselő, amikor hazatért Velencéből, az Abbázia kávéházban (ami Eötvös törzshelye volt az Oktogonnál) az Adriai-tengerről áradozott. „Eötvös komoran hallgatta és haragosan szólott közbe: – Értesz is te ahhoz! Mi az a rongyos pocsolya a Balatonhoz képest!” A képviselő a tenger védelmére kelt: azért csak nagyobb valamivel, mint a Balaton, sőt nagyobb hullámjátéka és ezerszer szebb színe is van. „A vajda [Eötvös] most már végképp elcsüggedve horgásztatta le a fejét. De egyszerre diadalmasan mondta: – Hát ez mind lehet! De tud-e az Adria úgy befagyni télen, mint a Balaton? No, ugye, hogy nem tud!”.
S valóban, a befagyott Balaton számos különleges lehetőséget tartogat a már önmagában különleges látványon kívül is: mindig ellepik a jégvitorlások, korcsolyázók, jégkorongozók és szánkózók, de egyesek biciklivel vagy autóval is rámerészkedtek. Utóbbi nem mindig bizonyult jó ötletnek: 1982-ben egy Trabant alatt szakadt be a jég (a sofőr nem ült benne, éppen halászott), amelynek kimentéséhez egy nádvágó gép kellett, amely akkor sem süllyed el, ha beszakad alatta a jég. A munkálatok két napon át tartottak, és közben három ember zuhant a jeges vízbe, „a Balaton jege felett süvítő hideg szélben megizzadt tűzoltók holtfáradtan vonultak be készenléti helyükre”, írta a Magyar Hírlap. A téli szórakozásokon és sportokon túl pedig arra is lehetőséget ad a befagyott tó, hogy remek képeket készítsünk magunkról (akkoriban a családi albumba, ma Facebook-profilképnek).
Jégtáblákat a Dunán és befagyott Balatont a 2021–22-es télen valószínűleg már nem fogunk látni. A téli sportok rajongóinak marad a műjég, a külföldi utazás vagy a téli olimpia a tévében, valamint a remény, hogy jövőre hátha ismét száguldhatunk a tó felszínén.
Írta: Gáspár Balázs | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/telviz
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
