Élet-Stílus

Pantomim szakot indítanak egy angol egyetemen

A Staffordshire Egyetem mesterkurzusán gyakorlati és elméleti képzést is tartanak majd.

2022 szeptemberében pantomim szakot indul a Staffordshire Egyetemen – számolt be a BBC.

A Contemporary Pantomime Practice elnevezésű mesterkurzus egyéves lesz, az intézmény szerint ez lesz világon az első szak, ami a művészeti ággal foglalkozik.

A kurzus során a hallgatók gyakorlati képzést is kapnak, de kutatják a pantomim történetét, és a XXI. században betöltött szerepét is vizsgálják.

Hogyan kezeljük a nemi kérdéseket, hogyan mondjuk el Aladdin történetét 2021-ben, hogyan érjük el az egyenjogúságot férfi és nő között?

– mesélt a témákról  Robert Marsden rendező.

A mesterkurzuson a diákok elkészíthetik a saját műsorukat, amit majd be is mutatnak a közönségnek. A képzés mellett a kapcsolatépítésben is segítik a hallgatókat, hogy mihamarabb el tudjanak helyezkedni.

Nem csak a pantomimról szól majd a szak, a hallgatók megtanulhatják többek között azt is, hogy kell létrehozni és működtetni egy színházi társulatot.

A tematikát az egyetem a Wilkes Academy of Performing Arts-szal közösen állította össze. Az alapító, Jonathan Wilkes rendszeresen szerepelt pantomimban a stoke-on-trenti Regent Theatre-ben, a művész tanítani is fog majd az egyetemen.

Életem nagy részében ezzel foglalkoztam, alig várom, hogy átadhassam tudásomat

– mondta.

Wilkes mellett a szakon olyan nemzetközileg is elismert pantomimesek oktatnak majd, mint a Stephen Mulhern vagy Christopher Biggins.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik