A szakítás felelősséggel jár
Nincs is annál dühítőbb, mint amikor sms-ben vagy e-mailen szakítanak valakivel. Az üzenetet fogadó fél okkal érezheti azt, hogy ez gyávaság, és úgy tűnhet, mintha a szakító fél képtelen lenne felvállalni a szakítással járó felelősséget. Ez a módja a szakításnak azért sem jó, mert nemcsak, hogy tiszteletlenségnek hat, de az elválással járó gyász folyamatát is akadályozza.
Ha bárki megkérdezné Budapesten az utca emberét arról, szakítottak-e már vele sms-ben vagy e-mailben, kiderülne, hogy ez mennyire gyakori. Valamiért a technika vívmányaival elértük, hogy ne kelljen konfrontálódni, ha szeretnénk megúszni a szakítással járó érzelmi kiborulást, káoszt. Ami nagy segítség azoknak az embereknek, akik szeretik elkerülni a konfliktusokat.
Szakítani sok szorongással jár, annak is, aki szakít és annak is, akivel szakítanak. Ezeket a rossz érzéseket nem igazán lehet megúszni, legfeljebb akkor, ha a szakító félnek tényleg semmit nem jelentett az illető, és csak kihasználta. Ha pedig érdekelte, és fontos volt valaha számára az, akivel szakít, akkor azért is tűnhet – fejben – jó döntésnek a szövegben szakítás, mert így nem kell attól tartani, hogy megpróbál a másik lebeszélni a szakításról. Csakhogy a
Legalább valamilyen magyarázat szükséges
Bárki, akivel szakítottak már ilyen módon, tudja, hogy miért személytelen. Nincs az üzenetben különösebb magyarázat, ezért nem kapják meg a szöveget fogadók azt a kevés lehetőséget sem, hogy megbeszéljék együtt, mi volt rossz a kapcsolatukban. Az is nagyon kellene a gyász folyamatához, hogy mindkét fél belássa, ő miben hibázott, és amennyiben szükséges, bocsánatot is kérjen. A lezáró beszélgetés az egészséges érzelmi folyamatokhoz elengedhetetlen. Mégis rengetegen választják azt, hogy ezt a beszélgetést inkább elkerülik.
A miértre a válasz feltehetően abban a gyorsfogyasztói társadalomban keresendő, amiben élünk. A randizások évszázadokon át társaságokban, közösségekben zajlottak, így aki nem akarta, hogy mások kiközösítsék, annak viselkednie kellett. Abban az esetben is, ha épp szakítottak valakivel. Ma már azonban ehhez képest személytelen a randizás: interneten keresztül, egy telefon segítségével keresgélünk randipartnert. Szó sincs közösségekről, ahol ismernének, ezzel együtt pedig a viselkedésünk is más: talán mindegy is, hogy az idegen, akivel megismerkedünk, milyen véleménnyel lesz rólunk a szakítás után. Azt gondolván, hogy soha többet nem is találkozunk az életben, nincs tétje annak, ahogy viselkedünk vele.
Egyenesebb és őszintébb, ha legalább 4-5 mondatban telefonon, de inkább személyesen elmondjuk, miért döntünk a szakítás mellett. Egyértelmű, hogy egy ilyen beszélgetéssel kellemetlen érzések is járnak – egy semmitmondó sms-sel pedig ezt el lehet ugyan kerülni, viszont ez a megúszásra törekvés garantálja azt is, hogy a következő párkapcsolatokban nehéz lesz egészséges kommunikációt kialakítani. A kapcsolatok, házasságok folyamatos alkalmazkodást igényelnek, és vitákkal, konfliktusokkal járnak. Ahhoz, hogy ezek a párkapcsolati nézeteltérések megoldódjanak, hogy ezeken keresztül fejlődjék a kapcsolat, tudni kell kommunikálni.
Érdemes tehát úgy venni, hogy azokban a lezárt párkapcsolatokban, amik rövidebb ideig tartottak (esetleg csak pár alkalmas afférról volt szó), nem csinálunk mást, mint tanulunk önmagunkról. A felbukkanó nehézségek tükröt tartanak a viselkedésünkről, a hibáinkat pedig egy újabb kapcsolatban korrigálhatjuk. A szakításokon keresztül pedig megtanulhatunk kommunikálni, úgy, hogy ne ajtócsapkodás legyen a vége, hanem egy valódi érzelmi lezárás.
Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
