David Wall / Getty Images
Élet-Stílus

Addig menekült a rendőrök elől egy férfi, míg a segítségüket kellett kérnie

A rendőrök elől menekülve befutott egy sűrű erdőbe egy 43 éves férfi Michiganben. Nem sokkal később azonban kénytelen volt felhívni a rendőrséget, mert eltévedt.

Iszonyatosan megijedt az a michigani nő, aki október 14-én, este otthon tévézett, majd rájött, hogy a férfi, aki a nappalijában mászkál, nem a férje. A nő sikított, mire a férje lement az emeletről, és megkérte a férfit, hogy távozzon – írja egy helyi hírportál.

A férfi, akit később a 43 éves Kevin William Tighe-ként azonosítottak, el is ment, de a zaklatott nő értesítette a rendőrséget. Tighe a szülei nem messze álló házának udvarán volt, amikor a rendőrök megkeresték, hogy beszélgessenek vele.

A férfi megijedt, és menekülni kezdett. Berohant az erdőbe, és pillanatok alatt eltűnt az egyenruhások szeme elől, és hiába vetettek be kutyákat is, nem tudtak a nyomára akadni. Nem sokkal később azonban Tighe maga hívta a rendőröket, hogy a segítségüket kérje, mert eltévedt.

A férfi segített a rendőröknek, hogy megtalálják, és már messziről integetett nekik. Tighe előzetes letartóztatásba került, magánlaksértéssel és szökéssel vádolták meg. Az óvadékát ezer dollárban (kb. 312 ezer forintban) állapították meg.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.