Élet-Stílus

Olyan beszédet mondott testvére lagziján, hogy mindenki elpityeregte magát

Nagyon érzelmesre sikeredett a mondandója.

A 23 éves Sam Waldron bátyja, a 27 éves Jonah Waldron esküvőjén volt tanú és mondott beszédet. Neki ez különösen nem lehetett könnyű, hiszen autizmussal él, de mint mondja, „másnak lenni erő, nem gyengeség” – idézi a Mirror. Az elején azért ideges volt és aggódott, hogyan reagál majd rá a vendégség, de a beszéd közben már magabiztosabbá vált. Úgy érezte, minden autista nevében beszélt.

A beszédében Sam olyanokat mond, hogy ő a világ valaha volt legjobb testvérének tanúja,

Mindig itt volt mellettem, ő a legjobb barátom, ő a hősöm. Nagyon megtisztel, hogy itt állhatok mellettetek, Jonah és Maddy, de meg is rémít.

Megrémíti, mert autizmussal nehéz emberek előtt beszélni, főleg 170 előtt. De egyetlen ember van, aki miatt képes rá, és ez a testvére, Jonah. Pontosabban kettő, mert Maddyért is megtenné, megteszi.

Ezzel rá is tér Maddyre, az ifjú feleségre, viccelődik vele, amit azzal fejez be, hogy gratulál neki, hogy

elvette a második legjóképűbb Waldront.

Sok mindent köszön neki, mindenki szereti, még az apja is bírja, pedig akiket ő bír, azok nem túl kedvesek. Személy szerint neki pedig azért fontos, mert sokszor tud ideges lenni, kényelmetlenül érezni magát, de Maddy békét hoz neki, mellette le tud nyugodni.

Jonah-nak pedig azt mondja, köszöni, hogy mindig türelmes volt hozzá, hogy megtanította, a különbségben van az erő, és hogy sose nézte le őt.

@scoutrueandfam

We are so lucky to have you in our lives Sam! ❤️ ##wedding ##weddingtiktok ##bestman ##bestmanspeech

♬ original sound - Waldron Fam

Jonah négy évvel idősebb Samnél, akinél hétévesen diagnosztizálták az autizmust, és sosem bírta az intenzív társas környezetet. Egy iskolába jártak, és Sam mindig oda tudott menni Jonah-hoz, bármilyen segítségre is volt szüksége.

A báty lett Sam hivatalos segítője, gondozója is, akit pedig kettejük kapcsolata arra inspirált, hogy gyógypedagógiát tanuljon, s így más, speciális igényű gyerekeken is segíthessen. A főiskolán ismerte meg Madisont is. Mikor a lányt bemutatta öccsének, azonnal a legjobb barátok lettek.

Jonah ahogy eljegyezte egy kiránduláson barátnőjét, felkérte öccsét, hogy legyen a tanúja. Sam két napon át írta a beszédét, mindenkinek felolvasta közben. De megérte, ahogy az ifjú férj is mondja, mindenki felválta sírt és nevetett a beszéden.

A videót Jonah rakta fel a TikTokjukra, már több mint 6 millióan látták, és 760 ezer kedvelés érkezett rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik