Élet-Stílus

Tombolán nyert egy 110 milliós McLarent egy kamionsofőr

Nem hiszi, hogy megtartja.

Andrew Olsen nyert egy McLaren 720S Spidert a 60. születésnapján, miután 25 fontot, azaz mintegy 10 ezer forintot adott ki tombolára.

A BBC-nek nyilatkozva arról mesélt a riscai férfi, hogy már meg is feledkezett a jegyekről, mikor augusztus 6-án kapott egy e-mailt, hogy nyert valamit. Aztán egy videóhíváson jelentették be, övé lett a McLaren 720S Spider.

Megkérdezték, akarom-e tudni a kocsi árát, mondtam, hogy igen, és azt mondták 275 ezer font. Egy tollal le lehetett volna dönteni  lábamról

– emlékezett vissza Olsen. 275 ezer font jelenleg 111,7 millió forintot ér. A tombola bevétele egy kórház gyerekbetegeinek megsegítésére megy.

Olsennek pénteken mutattak meg egy ugyanolyan kocsit, mint amilyen az övé lesz, csak azt még építik. A sofőr emellett kap 10 ezer fontot (4 millió forintot) a kocsi fenntartására, valamint egy tesztpilóta meg is mutatja majd neki egy versenypályán, mit lehet kihozni a kocsijából.

A férfi mindezek ellenére nem gondolja, hogy megtartja a kocsit. 39 éve házas, van két gyereke és három unokája.

A pénz többet jelent nekem, a fiamnak nincs saját háza, és így tudok neki segíteni venni egyet

– mondta még el Olson, aki saját bevallása szerint ezt megelőzően soha nem nyert semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik