Élet-Stílus

Minden gyermek tanuljon meg úszni! (x)

Augusztus 24-ig jelentkezhetnek támogatásra a www.pgparauszas.hu weboldalon azon úszóiskolák és egyesületek, amelyek a fogyatékkal élő gyermekek számára is elérhetővé teszik az oktatást. A támogatás a Procter&Gamble a Tescoval közösen indított programjának keretében valósul meg, és a világjárvány miatt működésüket hosszú időre szüneteltetni kényszerült és így a megszűnés határán álló, paraúszással is foglalkozó amatőr úszóiskolák kapják.

Az úszás az egyik legegészségesebb sport, és az úszásórák alkalmával a fogyatékkal élő, sajátos nevelési igényű gyermekek elsajátítják azt a tudást, ami az alapvető biztonságérzetet adja a vízben, mindamellett, hogy fejleszti a mozgáskordinációt és a légzésszabályozást. A vízben és mozgással töltött idő örömmel tölti el a gyerekeket és önbizalmat ad, így a lelki jólétüket is támogatja.

A 2020-ban kezdődő Covid-19 járvány az egész világot kihívások elé állította, a személyes érintettségeken felül a sportszervezetek és egyesületek is kiemelten nehéz időszakot tudhatnak maguk mögött. Már a pandémia első hullámát követően is több mint hatvan vidéki klub került a megszűnés szélére és számos kisgyermek esett el az úszni tanulás lehetőségétől hosszú időre.

„Számunkra mindenki értékes, egyenlő, és képes a csúcsteljesítményre. Hiszünk benne, hogy minden gyereknek joga van az egészséges élethez, a sporthoz, így fontosnak tartjuk, hogy azokat az elkötelezett úszóiskolákat is támogassuk, amelyek az úszósportot olyan gyermekek számára elérhetővé teszik, akik valamilyen fogyatékkal, rendellenességgel élnek, legyen az veleszületett vagy szerzett.” – mondta Montague-Katus Adrienn, a P&G kereskedelmi marketing menedzsere.

A Procter&Gamble elkötelezett a parasport, azon belül is a gyermeksport támogatása iránt, és 11 éve kiemelt olimpiai és paralimpiai partnerként különösen fontosnak tartja a nehéz helyzetbe került egyesületek és paraúszóiskolák támogatását, ezért most országos programot indított, hogy új esélyt kaphassanak az újrakezdéshez és folytatáshoz.

Hogyan segíthetsz?

A július 28. óta tartó kampány keretében bármilyen P&G termék Tescoban történő megvásárlása az úszóiskolák támogatásához járul hozzá.

Az úszóiskolák, klubok és egyesületek jelentkezését a www.pgparauszas.hu weboldalon várják, ahol a program további részletei is olvashatók.

A P&G nemrégiben 2028-ig meghosszabbította 11 éve tartó worldwide partnerségét a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal. Idei, nemrég bemutatott “A jóságod a te nagyságod” című filmjükben olyan sportolók és parasportolók előtt tisztelegnek, akik kiemelkedő jóságot, fair playt és a sport valódi emberi oldalát mutatták sportpályafutásuk során. A videó itt tekinthető meg.

További információ:

www.pgparauszas.hu

https://hu.pg.com/

https://olympics.com/athlete365/the-pg-athletes-for-good-fund/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik