Élet-Stílus

Szőke Zoltán is szerepelni fog a Barátok közt utolsó részében

Két év után tér vissza a fináléra.

Július 17-én szombaton kerül adásba a Barátok közt legutolsó epizódja, ami nem is lenne teljes Berényi Miklós nélkül. A karaktert alakító Szőke Zoltán 2019 júliusában szállt ki a sorozatból, de egy utolsó jelenetre még visszatért búcsúszásul.

Kapcsolódó

A történet szerint Berényi Miklós évek óta kómában van, de az csak szombaton derül ki, hogy felébred vagy meghal. Mivel a stáb több alternatív befejezést is leforgatott, így maguk a színészek sem tudják, hogy végül melyik jelenettel zárul a 23 éve indult Barátok közt.

Hoz egy döntést az ember, mint ahogyan én is meghoztam azt, hogy már nem volt mondanivalóm ebben a produkcióban. Úgy éreztem, hogy amit lehetett, kihoztam magamból és le is zártam magamban. Maradt persze mindig egy olyan érzelmi fonal, ami akarva akaratlanul megérinti az embert. Hogy most ez szentimentalizmus vagy a korral jár, nem tudom, de ott bent valami csilingel és jó itt a falak között lenni

– mondta visszatérésekor Szőke Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik