Élet-Stílus

Azt sejti a brit férfi, hogy egy ufót sikerült lefotóznia

Elmondása szerint az objektum nem úgy mozgott mint egy repülő, fel-le ereszkedett, aztán csak lebegett.

A délnyugat angliai Devon városában egy Matthew Evans nevű férfi furcsa dolgot látott a hétvégén. A tengert kémlelte a lakása ablakából, amikor egyszercsak egy azonosítatlan repülő tárgyat vett észre, amint a víz felett lebeg.

Az esetről a Mirror számolt be, cikkükben azt írják, Evans sokkot kapott a felfedezéstől, de hamar összeszedte magát, így sikerült lencsevégre kapnia az objektumot, négy fényforrást háromszögalakban elhelyezkedve:

Nem úgy mozgott, mint egy repülő, annál lassabb volt. Fel-le mozgott, aztán kb. tíz másodpercig egy helyben lebegett, ekkor tudtam lefényképezni

– részletezte élményeit a 36 éves férfi.

Az eset szinte egy időben történt azzal, hogy az Egyesült Államok hírszerzése régóta várt előzetes jelentést tett közzé az ufókról, amelyeket ma már inkább ismeretlen légi jelenségeknek (UAP) neveznek. A június 25-én közzétett dokumentum számos ufóészlelést vizsgált a 2004-2021 közötti időszakból, nem egy esetben nem tudták megállapítani a szakértők, hogy amerikai technológiával van-e dolguk. Mindazonáltal sokkal valószínűbb, hogy ezek az észlelések a világ más szuperhatalmainak, Oroszországnak vagy Kínának a technikai fejlesztései lehetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik