Komoly felháborodást váltott ki az indiai Manipur államban egy újságíró és egy aktivista letartóztatása. Erendro Leichombamért és Kishorechandra Wangkhemért még május közepén mentek el a hatóságok, a két férfi azóta őrizetben van.
A Vice szerint ráadásul a letartóztatásokat is kimondottan durván hajtották végre a rendőrök, Leichombam anyját félre lökték, amikor a fiát akarta védeni, Wangkhemet pedig a gyerekei előtt bántalmazták.
Leichombam bejegyzésének a címe az volt, A korona ellenszere nem a trágya és a vizelet, hanem a tudomány és a józan ész. Tekintve, hogy a hinduizmusban a tehén szent állat, a karhatalmak úgy értékelték a történteket, hogy a férfi tudatosan gyalázta meg a vallási értékeket és szánt szándékkal megbotránkoztatta a közösséget. Narendra Modi vezetésével jelenleg a konzervatív Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanatá) van hatalmon a délázsiai országban, kormányzásuk ideje alatt pedig egyre nagyobb teret nyer az országban a hindu nacionalizmus. Azóta egyre több atrocitás éri azokat, akik nem támogatják a kijelölt irányvonalat, több olyan esetről is tudni, amikor a kormány támogatói a tehenek védelme érdekében mészároltak le többnyire muszlim csoportokat.
Wangkhem és Leichombam az elfogásuk óta őrizetben vannak és egyelőre lehetlen megmondani, hogy meddig maradnak letartóztatásban. Indiában egy rendkívül szigorú nemzetbiztonsági törvény van érvényben, ami lehetővé teszi a hatalomnak, hogy akár 12 hónapig is őrizetben tartson embereket anélkül, hogy vádat emelne ellenük, vagy tárgyalást folytatna le.
Leichombam családja a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, így próbálják elérni, hogy a férfi minél előbb kiszabaduljon a börtönből, ezzel együtt remélik, hogy az eset minél több ember szemét felnyitja majd, és rájönnek, hogy a Modi vezette hindu nacionalista erők elől senki sincs biztonságban.