Élet-Stílus

Ki akarta űzni az alkoholista apjából az ördögöt egy tóban, de végül belefojtotta

Boston Globe / Contributor / Getty Images
Boston Globe / Contributor / Getty Images
A massachusettsi férfi először elment az alkoholista apjáért, hogy hazavigye egy kocsmából, de útközben úgy döntött, inkább megszabadítja a démonaitól egy keresztelést idéző rituálé keretében egy tóban.

A 19 éves Jack Callahant hétfőn tartóztatták le, pár órával azután, hogy édesanyja hajnali kettőkor telefonon jelentette a duxbury-i rendőrségnek, hogy a fia a hazaérkezése után azt állította, az édesapja (az asszony volt férje), az 57 éves Scott Callahan eltűnt – közölte New York Post a rendőrségi közleményre hivatkozva.

A Boston Globe tudósítása alapján a vizes ruhában hazaérkező fiatalabb Callahan azt mondta az édesanyjának, Wendynek, hogy nem tudja, hol van a volt férje. Annak ellenére sem, hogy apjával együtt utaztak egy Uberben Bostonból Duxburybe.

Jack Callahan kezdetben azt állította, hogy elájult, amikor az apja többször megütötte a Crooker Memorial Parkban. A rendőrség szerint itt találták meg Scott Callahan holttestét, pontosabban a park tavában, az Island Creek Pondban.

A férfit a kórházban halottnak nyilvánították, és az ügyész szerint a boncolás során vizet találtak a tüdejében, valamint horzsolásokat a tarkóján.

Jack Callahan hitte, hogy megkereszteli az apját – mondta Shanan Buckingham, Plymouth megye államügyésze kedden a bíróságon.

A hátán tartotta az apját a tóban, mint egy csecsemőt, és körülbelül négy-nyolc alkalommal merítette le a fejét a víz alá

– írta le az eseményeket Buckingham. Amikor Scott Callahan elkezdett fuldokolni, majd ellenkezni is, akkor a fia leütötte, és visszalökte a fejét a vízbe a feltételezések szerint. „Ezt addig tette, amíg az apja lebegett, és már nem küzdött” – részletezte tovább az ügyész.

A 19 éves fiú állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy egy Piszkos Dan nevű démont űzött ki az apjából, és választási lehetőséget adott neki, hogy a mennybe megy vele vagy a pokolba. Mivel mindketten a tóban voltak – írta a Globe.

A fiatal férfi szerint apja a poklot választotta. Legalábbis a rendőröknek ezt mondta.

Buckingham elmondása alapján Jack Callahan a gyilkosság előtt egy bostoni bárba követte az apját, aki egy alkoholistákat kezelő központból lépett le ide, és már nagyon részeg volt, mire a fia megérkezett.

Scott Callahan nem volt hajlandó vezetni a barátja teherautóját egy korábbi traumás agysérülése miatt, ami befolyásolta a döntési képességét, ezért fiával együtt beszállt egy Uberbe, és elindultak Duxburybe. Callahan édesanyja azonban megmondta neki, hogy ne hozza magával a volt férjét, így az apa és fia afelé a park felé vették az irányt, ahol később megtalálták a férfi holttestét.

Callahan ügyvédje azt mondta: ügyfele egy pszichológussal is beszélt, aki megállapította, hogy a férfi veszélyt jelent önmagára, ezért arra kérte a bírót, hogy rendeljen el egy kompetenciaértékelést a Bridgewater Állami Kórházban – jelentette a Globe.

„Ő egy nagyon kedves fiatalember” – mondta Kevin Reddington ügyvéd, hozzátéve, hogy Callahan nem volt büntetett előéletű.

Csodálatos családból származik az ügyfelem. Aggódott az apjáért, tudva, hogy iszik, és tudva, hogy nem szabadna neki innia. Megpróbálta visszavinni őt oda, ahol lennie kellene

– magyarázta az ügyvéd.

A bíró azonban elutasította a kérést, és elrendelte Callahan óvadék nélküli fogva tartását gyilkosság vádjával.

Jack Callahan korábban Colorádóban élt az egyik testvérénél, de megsérült a háta, és ott kellett hagynia a fakitermelői állását, ezért visszatért Duxburybe, hogy az édesanyjával élhessen – számolt be a Globe.

Callahan édesanyja, aki a keddi vád alá helyezésen a gyülekezetének a diakónusával együtt vett részt. A lap szerint a meghallgatást követően nem beszélt az újságírókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik