Az angliai Dorridge városában élő Will Cutbill nagyon unatkozott otthon a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások alatt januárban, amikor egy zacskó M&M’s majszolása közben kipróbálta, hány darabot tud egymásra pakolni. A 23 éves férfi a Birmingham Live című brit lapnak elmondta:
Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon van-e ennek világrekordja, és a neten utánanéztem, és kiderült, hogy a legtöbb, ami valakinek bármikor is sikerült, az a négy. Nagyon eltökélt voltam, hogy megdöntsem.
A 23 éves mérnök a lapnak elmondta, hogy normális körülmények között soha nem jutott volna eszébe egy ilyen kihívás, de akkor, amikor nem volt mit csinálni, „elég jó időtöltésnek tűnt”. Elmondása szerint két-három órán keresztül ült az asztal mellett, és az egészet videóra is vette, hogy legyen bizonyítéka.
A videón látni, ahogy sikerül elérnie az addigi rekordot, és négy darabot rak egymásra, de az egész összedől, amikor megpróbálja ráhelyezni az ötödiket. Ezután újra nekilátott, és végül sikerült új világrekordot beállítania.
Teljes eksztázisba került, amikor végre sikerült ötöt egymásra helyeznem. Arra gondoltam: te jó ég, tényleg megcsináltam.
A videó alapján a Guinness hivatalos világrekordként ismerte el teljesítményét, amivel Cutbill gyerekkori álmát teljesítették. A Birmingham Live-nak ugyanis elmondta, kiskorában erről álmodozott, amikor egyik karácsonykor ajándékként megkapta a Világrekordok Könyvét.
View this post on Instagram