Élet-Stílus

Szadomazo felvétel került elő egy manhattani képviselőjelöltről

peterjquinn / Getty Images (illusztráció)
peterjquinn / Getty Images (illusztráció)
A Twitteren terjedő felvétel létezését (amin egy domina kínozza a 26 éves Zack Weinert), a demokrata politikus kampánystábja jelezte a történetről elsőként beszámoló New York Postnak.

A manhattani városi tanács demokrata jelöltjeiről döntő előválasztás még csak most kezdődik, de ez egyik Upper West Side-i jelöltről, a 26 éves Zack Weinerről még az előváalsztás első fordulója előtt elkezdett terjedni egy felvétel Twitteren, amin az látszik, hogy a fiatal politkusjelölt összekötözve és bekötözött szájjal különböző bántalmazásoknak veti alá magát.

A videón egyébként olyan válogatott kínzásokon esik át a férfi, minthogy egy bőrruhás nő gyertyaviaszt önt a testére, vagy csipeszeket rak a mellbimbójára.

Zack Weiner kampánystábja azonban úgy döntött, hogy inkább elébe mennek a dolognak, ezért ők maguk küldték el a videót, a történetet  elsőként megíró New York Postnak.  Ami azért is érthető, mert

Weiner nem szégyelli, amit csinált, sőt igazából büszke a különleges szexuális szokásaira

– amikkel szerinte semm baj nincsen, ezért nincs is mit szégyellni rajtuk.

Szerinte inkább azzal van a baj, hogy ezzel a felvételekkel megpróbálják őt lejáratni, hiszen azok az engedélye nélkül kerültek fel a közösségi oldalra. A Twitternek is jelentették a videót megosztó anonim fiókot, de a szóban forgó profil nem volt túl sokáig felfüggesztve – ami Weiner kampányfőnöke, Joe Gallagher szerint azért van, mert a közösségi oldalnak nagy lazák a szabályai az ilyen kérdésekben.

A videóról egyébként azt mondta Weiner a Postnak, hogy nagyjából másfél éve készült egy BDSM-szobáiról ismert New York-i stúdióban, és az akkori barátnőjével szerepel rajta, akit egy 2019-es halloweeni buliban ismert meg.

Nem akartam, hogy bárki is lássa ezt. Nem szégyellem, hogy egy rólam készült privát videó kering a Twitteren. Szabadidős tevékenység volt amit egy akkori barátommal csináltam, mókából. Ahogy rengeteg fiatal, úgy én is egy olyan világban nőttem fel, ahol még a legprivátabb pillanataink egy része is online dokumentálva van

– mondta a lapnak. Majd hozzátette, hogy inkább a bizalomvesztésről szól ez a történet számára, de azért a felvételen szereplő partnerét nem akarta megnevezni. Mondjuk, az első hírek visszhangjára, és a riválisai kritikáira reagálva hétfőn már azt mondta, hogy egy bocsánatkérésnek azért örülne a volt partnerétől.

A Vice-nak nyilatkozó domina szerint gyakori, hogy az ügyfeleket lefilmezik különböző kínzások és egyéb, hétköznapinak nem nevezhető szexuális aktusok közben, de ezeket a felvételeket bizalmasan kezelik, mert ha a felvételen szereplők beleegyezése nélkül kerülnek a nyilvánosság elé, az az ügyfelek magánéletének súlyos megsértését jelenti.

Weiner egyébként eredetileg filmes szakember, akinek van egy saját, kis, független stúdiója is, édesapja Eric Weiner pedig a Dóra, a felfedező című gyerekmese egyik megálmodója. Édesapjáról azt mesélte, hogy leginkább emiatt van az egésszel problémája, de ha ettől elvonatkoztat, akkor egyáltalán nem tartja aggályosnak a fia szexuális szokásait.

A kamera előtti meztelenkedésről pedig azt mondta , hogy ezentúl jobban átgondolja az ilyesmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik